Jól fogy Bárdosi

Vágólapra másolva!
2009.06.17. 22:53
Címkék

Kevesebb mint egy hónap van hátra az idei világjátékokig. Az olimpián kívüli sportágak világversenyével foglalkozó sorozatunkban az elmúlt időszakban több versenyzőt és szakvezetőt is megszólaltattunk, de sosem hangzott el, hogy összességében milyen szereplésre számíthatunk a 74 tagú magyar csapattól. Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke az Egy hónappal a világjátékok előtt címmel megrendezett sajtókonferencián úgy fogalmazott, nagyon nehéz a kvalifikáció megszerzése, így szép teljesítménynek mondható, hogy 12 sportágban ilyen sok versenyző vívta ki az indulási jogot. A sportvezető hangsúlyozta: azt várja a magyar résztvevőktől, hogy tisztességgel álljanak helyt Kaohsziungban, majd hozzátette, három-négy éremre esélyes a küldöttség. Márciusban feleekkora volt a csapat, az indulók többsége a hajrában szerzett kvalifikációt.

Bárdosi Sándor szumóban indul. Az olimpiai ezüstérmes birkózó idejében elkezdte a súlybeállítást, mert mint elmondta: ahogy múlik az idő, egyre nehezebben megy a fogyasztás. Bárdosinak, aki világ- és Európa-bajnok a sportágban, és Tajvanba is aranyéremért utazik, tíz kilót kell leadnia a 85 kg-os kategóriához.

Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
6 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Tottenham Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
6 órája

Visszatért a csúcsatlétika Budapestre!; A Fradi egy lépésre a BL-álomtól

E-újság
6 órája

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
6 órája

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Tükröm, tükröm… – Kovács Erika publicisztikája

Úszás
6 órája

Angol Ligakupa: négy magyaros csapatból három kiesett, csak Szűcsék örülhettek

Angol labdarúgás
6 órája

Megfordította a párharcot a horvát bajnok, kiejtette ír ellenfelét az Európa-ligában

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik