Eklemovics nélkül

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2009.06.17. 01:14
Címkék

A horvátoktól vasárnap Za darban elszenvedett vereség (26–25) után csak hétfőn pihenhettek a héten további két férfi Eb-selejtezőt vívó válogatott tagjai. Hajdu János kapitány kedden már Békéscsabán, a görögök elleni csütörtöki találkozó helyszínén vezényelt edzést legjobbjainknak, akik közül továbbra is hiányzik a veszprémi Eklemovics Nikola.

„Beszéltem az orvosunkkal és Hajdu Jánossal is – mondta a rutinos irányító –, és abban maradtunk, hogy amíg fáj a bordám, nem tudok annyit segíteni a csapatnak, amennyit szeretnék. Ezért nem léphetek pályára Görögország ellen, de a fiúk nélkülem is legyőzik a nem lebecsülhető, de koncentrált, összefogott játékkal megverhető ellenfelet.”

Az irányító szavaihoz Hajdu János hozzáfűzte, hogy a vasárnapi, szlovákok elleni mérkőzés előtt, várhatóan pénteken újra visszatérnek Eklemovics esetleges játékának kérdésére. Ha javul az állapota, s tudja vállalni a galgóci szereplést, bizonyosan számíthat rá a csapat.

Ismét együtt gyakorol társaival Nagy László, aki a szlovákoktól elszenvedett vereség után – kimerültségre és családi ügyeire hivatkozva – pihenőt kért és kapott a kapitánytól. Ezért nem utazott el Zadarba, de tartotta magát a megbeszéltekhez, s kedden megérkezett Békéscsabára.

„A pihenő után is csak azt tudom mondani, hogy voltam már jobb erőben is – sóhajtotta az edzés után Nagy László. – Ez nem is csoda a hosszú, rettentően kimerítő és családi gondoktól sem mentes idény végén.

Miként társaim, én is összeszedem magam, mert fontos két pontot kell szerezni a görögök ellen. Aztán az utolsó fordulóban győzni kell, vagy legalább pontot szerezni a szlovákok ellen. Így kijut a csapat az ausztriai Európa-bajnokságra.”

Legfrissebb hírek

NB III: a Kaposvár legyőzte a PMFC-t, lépéselőnybe került a bajnoki címért folyó versenyfutásban

Labdarúgó NB II
35 perce

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
43 perce

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Női röplabda Extraliga: bronzérmes a Békéscsaba

Röplabda
1 órája

Gálázva döntött Bundesliga-gólrekordot a Bayern, és már a következő fordulóban bajnok lehet

Német labdarúgás
1 órája

Videón Nikitscher szép fejes gólja Portugáliából; Keresztes Skóciában talált be; Szánthó-gólpassz Szlovákiában

Légiósok
1 órája

Szalah betalált a Fulham ellen, a Liverpool sikerrel hangolt a BL-visszavágóra

Angol labdarúgás
1 órája

Férfi kosár NB I: a Szolnok nyert a Falco otthonában, utolsóként a Sopron csúszott be a rájátszásba

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik