Bolt rossz rajttal is remekelt

M. A.M. A.
2009.06.17. 22:53
Címkék

Második alkalommal állt rajthoz az idén 100 méteren Usain Bolt – nem csoda, hogy óriási érdeklődés előzte meg fellépését az ostravai Grand Prix-viadalon. A háromszoros olimpiai bajnok és világrekorder jamaicai vágtázó egy hete Torontóban ellenszélben pontosan tíz másodperc alatt tette meg a távot, azaz várható volt, hogy kedvező körülmények között Ostravában alaposan túlszárnyalja ezt az eredményt. Bolt a verseny előtt úgy nyilatkozott, megközelítőleg sincs olyan jó formában, mint tavaly volt, mert elsősorban az augusztusi világbajnokságra készül. Azt várta magától, hogy 9.8 másodperc körül teljesítsen, mint mondta ezzel elégedett is lenne.

Célba érkezés után nem panaszkodhatott. Az óra 9.77 másodpercet mutatott, pedig a rajtja kifejezetten rosszul sikerült, az első lépésnél láthatóan megroggyant a lába. Ezt követően azonban teljes erejéből futott, egy pillanatra sem lazított, óriási fölénnyel nyerte meg az IAAF egykori főtitkára, Gyulai István emlékére megrendezett versenyt. Eredménye azonban nem kerülhet a ranglistákra, mert a hátszél a megengedettnél egy tizedmásodperccel erősebb volt.

A 100 méter volt az ostravai gála befejező száma, a hab a tortán, de előtte is remek küzdelmeket láthatott a közönség. Jó lenne tudni, miként képesek a csehek a gazdasági válság közepette a szerdaihoz hasonló színvonalú mezőnyt összehozni, merthogy Bolt mellett – aki nyilván dollártízezrekbe (vagy akár százezrekbe) került – még hat pekingi bajnok rajtolt. Közülük a kubai 110 gátas Dayron Robles rendkívül könnyed futással, a táv végén kiengedve 13.04 másodperccel a világ idei legjobbját érte el. Remekül futott a három napja Utrechtben 10 000 méteren a világ második legjobb női eredményét elérő etióp Meselech Melkamu, aki nagy hajrában szintén a világ idei legjobbjával (14:34.17) előzte meg a kenyai Linet Masait (14:34.36).

Minket azonban nem ez hozott lázba, hanem Kazi Tamás teljesítménye, hiszen a debreceni nyolcszázas megközelítette a magyar rekordot (1:45.39). Kazi a szám B-futamában 1:45.55 perccel negyedikként ért célba. Jól szerepelt a 110 méteres gátfutásban Kiss Dániel is, aki 13.55 másodperccel ötödik lett.

Legfrissebb hírek

VIDEÓK: pazar passz után vezetett Marokkó, de Vinícius villanásból egyenlített a vb-n

Foci vb 2026
9 perce

Döntetlen az állás 45 perc játék után

Foci vb 2026
15 perce

NS-infó: Szűcs Tamást a portugál élvonal 5. helyezettje szerződtetheti

Labdarúgó NB I
16 perce

Itt a válasz, Vinícius góljával egyenlítenek a brazilok!

Foci vb 2026
31 perce

Hoppá, vezet Marokkó!

Foci vb 2026
41 perce

Statisztikák: öt meccs után továbbra sincs európai siker a vb-n

Foci vb 2026
57 perce

Elkezdődött a brazil-marokkói ütközet!

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: Brazília–Marokkó 1–1

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik