Arany kell a felmérőről

Vágólapra másolva!
2009.06.15. 02:26
Címkék

Hétfőn Odensében elkezdődik az Európai Unió országainak hetedik bajnoksága, amelyen a legnagyobb magyar esélyes Káté Gyula, aki a legutóbbi négy tornán dobogós volt, mi több, 2005-ben és 2006ban meg is nyerte a viadalt.

Hat EU-bajnokság, hat magyar arany – ezen logika mentén haladva a hétfőn kezdődő odensei erőpróbáról egy első hellyel térhet haza a nagy versenyen először dirigáló Kovács László szövetségi kapitány csapata. A legutóbbi két aranyat Szántó Imre tanítványa, a már a profik között szereplő Bedák Pál szállította, és könynyen lehet, hogy ez a következőnél is így lesz, elvégre a jelen legeredményesebb magyar amatőr öklözője, Káté Gyula már az ő keze alatt készül.

„Van egy kis teher is rajtam, no meg persze óriási bizonyítási vágy – mondta lapunknak a vasárnapi utazás előtt Káté. – Öcsi bácsi miatt is szeretnékjól szerepelni, meg akarom mutatni, hogy megérte a csere.

Nem régóta dolgozunk együtt, de szerintem már észre lehet venni a bunyómon néhány apró változást. Nem akarja átformálni a bokszomat, ittott nyúlt csak bele. Számomra most az legfontosabb, hogy semmiféle fásultság sincs bennem, mint volt az MTK-ban az utolsó időszakban.”

Káté stílusával szemben a riválisok változtak, a 2008-as Eb-ezüstérmes saját bevallása szerint az angol Bradley Saunderst leszámítva senkit sem ismer. „Nem mondanám, hogy másutt annyira kiemelt és fontos lenne az EU-bajnokság – ismerte el Káté. – Most nem olyan erős a mezőny, és az olyan régi motorosoktól, mint én, joggal várják el, hogy nyerjék meg a tornát. Inkább arra lesz jó a dániai viadal, hogy mindenki láthassa élesben is, hol tart nemzetközi összevetésben. A világbajnokság előtt kifejezetten jó felmérő lesz.”

Két potenciális éremesélyesünket, az egyformán sérült Harcsa Norbertet (75 kg) és Darmos Józsefet (91) leszámítva valóban az lesz, ugyanakkor a többséggel ellentétben Káté még egyáltalán nem „ötkarikás szemüvegen” keresztül figyeli az odensei eseményeket. „London még messze van, én nem olimpiai ciklusban gondolkodom. Nem úgy vágtam neki ennek a három és fél évnek, hogy csak az, és más semmi. Persze ki akarok jutni, de az távolabbi cél. A közeljövőt »lőttem be«, az EU-bajnokságot, a vébét és talán még a jövő évi Európa-bajnokságot. Ezek vannak szem előtt; majd ha túljutok rajtuk, jöhet más is” – vázolta elképzeléseit a kétszeres EUbajnok Káté.

Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
6 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
6 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
6 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik