Menniük kell a Vasasból

Vágólapra másolva!
2009.06.14. 00:18
Címkék

Az előző idény költségvetésének kevesebb mint fele áll rendelkezésre a Magyar Kupa-győztes Vasas Duna Autó Óbuda női röplabdacsapatánál, így – kényszerből – alapos fiatalításon esik át a csapat.

„Természetesen nagyon sajnálom a történteket, egy-két jó év még biztosan lett volna az együttesben – mondta a piros-kékek vezetőedzője, Jókay Zoltán, aki a nehézségek ellenére is marad a posztján. – Az ember mindig előre tekint, a jövőt próbálja fürkészni, ám egyelőre csak annyi biztos, hogy a következő szezonra sokat fiatalodunk.”

A szakembernek nem lesz új feladat a fiatalokkal való foglalkozás, hiszen korábban évekig volt az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya, de a TF-en általa irányított egyetemi együttest sem idős játékosok alkotják.

„Egy fiatal csapatnál jóval nagyobb szerepe van a pedagógiának, hiszen a tizenévesek rendkívül nyitottak mindenre, nagyon nehéz a szerteágazó figyelmüket minden edzésen egy irányba terelni, többeknek ráadásul a következő az utolsó középiskolás évük is lesz, az érettségi pedig mindenki életé-ben rendkívül fontos. Az érem másik oldala, hogy természetesen mindannyiuknak nagy kiugrási lehetőség, hogy az első osztályban léphetnek pályára hétről hétre – ha partnerek lesznek a munkában, érhetünk el szép eredményeket” – mondta a szakvezető.

Mivel a játékosok nagy része iskoláskorú, az alapozás időszakát leszámítva az eddigi napi két edzés helyett csak egy lesz (a Folyondár utcai csarnok most kezdődött felújítása miatt az is kérdéses, hogy hol). A csapat az idei ifjúsági Európa-bajnokságon szereplő válogatott vasasos játékosaira fog épülni (Dékány Bernadett, Horváth Gabriella, Lutter Liza, Porubek Lilla, Soós Ivett), melléjük csatlakozhat a szintén ifjúsági korú Lombos Lívia, a junior Milovits Júlia, valamint az együttes rangidőse, a liberó Vatai Gabriella. A távozók között olyanok találhatók, mint a válogatott korábbi csapatkapitánya, Nagyné Mátrai Veronika, a szintén volt válogatott Czakó Mária, a nemzeti csapat jelenlegi csapatkapitánya, Pék-Tormási Orsolya, az ugyancsak válogatott Kapuvári Melinda, valamint Németh Zsuzsanna és Kötél Zsanett (ez a 2008–2009-es idény elejének komplett kezdőcsapata).

Jókay Zoltán elmondta, jelenleg centerposztra keresnek játékost, de reméli, a jövő hét végére minden személyi kérdés – így az új másodedző kiléte is – tisztázódik, és nyugodtan mehet nyaralni.

Legfrissebb hírek

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
25 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
27 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
31 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
1 órája

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2 órája

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik