Az irányítótól elköszöntek

2009.06.14. 00:18
Címkék

A Paksi FC a 2008–2009-es bajnokságban éppúgy a 11. helyen végzett, mint a 2007– 2008-as és a 2006–2007-es versengésben. A paksiak reményei szerint az új idényben sikerül az előrelépés, az viszont szinte biztos, hogy a védő Pandur Péternek és a középpályás Sipeki Istvánnak már nem jut szerep az új bajnoki évadban. A két futballista ugyanis szabadlistára került, ami azt jelenti, megfelelő ajánlat esetén távozhat a klubtól. Pandur Péter csak tizenkét meccsen jutott szóhoz a bajnokságban – ráadásul a saját nevelésű, tizenkilenc esztendős Szabó János a tavaszi idényben beépült Éger László mellé a védelem tengelyébe… –, így nem jelent meglepetést az elöljárók döntése, és az egyébként remek képességekkel megáldott Sipeki István elküldése sem hirtelen felindulásból történt. A harmincesztendős irányító korántsem azt a teljesítményt nyújtotta, amely elvárható tőle, és ezt talán igazolja a Nemzeti Sport értékelése is: a labdarúgó lapunk osztályzatai alapján az utolsó előtti helyen végzett az irányító középpályások között. „Tavaly nyáron, amikor Görögországból hazatértem, három évre szóló szerződést kötöttem Pakson, ami jelzi, hosszú távra terveztem a csapattal – mondta Sipeki István. – Sajnos a rendszeres játéklehetőség ellenére nem tudtam alapemberré válni, így némiképp érthető a vezetők döntése. Bízom benne, hogy az élvonalban folytathatom a pályafutásomat, és bizonyítani tudom, ennél jóval többre vagyok képes.” A PFC júliusban részt vesz Szombathelyen a Király-kupán, majd Kőszegen edzőtáborozik – ekkor már a legutóbb Salgótarjánban dolgozó Kis Károly is a szakmai stáb tagja lesz.

Legfrissebb hírek

Jól halad a hétszeres magyar bajnok strandröplabdázó, Stréli Bence felépülése

Röplabda
19 perce

Bondár Anna: Szívünket-lelkünket kitettük a pályára

Tenisz
36 perce

„Barcelona a miénk!” – Yamal odaszúrt a városi riválisnak a derbi után

Spanyol labdarúgás
46 perce

Kijutott a világbajnokságra a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
1 órája

Öttusa: Guzi Blanka aranyérmes a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
1 órája

Megvan a szóbeli megállapodás, a Spurs Liverpoolból igazolhat

Angol labdarúgás
2 órája

Férfi röplabda Extraliga: távozik a Pénzügyőr vezetőedzője

Röplabda
2 órája

Helmut Marko: Jelenleg nem segítheti a Red Bullt a Max-faktor

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik