A csapatok nem engednek

Vágólapra másolva!
2009.06.14. 00:18
Címkék

Luca di Montezemolo, a Ferrari és az F1-es csapatokat tömörítő FOTA elnöke a Le Mans-i 24 órás viadalon tartott sajtótájékoztatón beszélt a száguldó cirkusz jövőjéről. A sportvezető – aki Fernando Alonso társaságában érkezett a szombat délután három órakor elrajtoló viadalra – ismét leszögezte, hogy a FOTA-hoz tartozó nyolc istálló nem enged az általa felvázolt 2010-es szabályokból, és a szervezet nevében kijelentette: csak akkor tartja fenn jelentkezését a következő idényre, ha a Nemzetközi Automobil-szövetségen (FIA) belül változás történik. Ha az FIA nem teljesíti követeléseiket, önálló sorozatot alapítanak. Mivel Max Mosley, az FIA első embere is ragaszkodik saját, a csapatok tervezetétől több ponton eltérő szabályzatához, patthelyzet alakult ki. Mosley szerint azok vehetnek részt a 2010-es vbben, akik péntekig elfogadják az ő verzióját, valamint a Ferrari, a Red Bull és a Toro Rosso, amelyeket az FIA szerint korábbi megállapodás kötelez az F1-es szereplésre (a Williams és a Force India vélhetően e megállapodás kötöttségei miatt nevezett be feltétel nélkül). Csakhogy a három csapat kitart a FOTA mellett, és nem kér a különleges bánásmódból. Az FIA-t már az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) is felkérte a változtatásra, az F1-en kívül álló gyárakat is sérti, ahogy Mosley szinte egymaga mozgatja a szálakat, és hoz fontos döntéseket. Az ACEA szerint az autógyáraknak is bele kellene szólniuk a döntéshozatalba. Montezemolót és a FOTA tagjait a Le Mans-i szervezők máris meghívták a jövő évi 24 órás versenyre, mi több, azt is felajánlották, hogy segítsenek a következő évek szabályrendszerének kialakításában. Sokan – kissé elhamarkodottan – már arról beszélnek, hogy a Ferrari első autójában jövőre a Felipe Massa, Kimi Räikkönen, Alonso trió indul.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
46 perce

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
52 perce

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
3 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
3 órája
Ezek is érdekelhetik