Kis lépés a megoldás felé

2009.06.12. 22:38
Címkék
Csillagok, lábjegyzet, új határidő – nem hozott meglepetést az FIA által kiadott 2010-es rajtlista, amely kis lépés a hatalmi csatározások végső megoldása felé. Megegyezés a csapatok és az FIA között még nincs, de legalább azt tudjuk, hogy kik lesznek az újoncok.

Mivel nem sikerült megegyezni a jelenlegi csapatokkal a jövő évi szabályokról, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) pénteken újabb haladékot adott az istállóknak arra, hogy átgondolják részvételi szándékukat. Az FIA kiadott egy 2010-es rajtlistát, amelyen a szereplésüket a saját szabályaik beiktatásához kötő gárdák is szerepeltek, de a nyolc aktív FOTA-tag közül csak ötnél jegyezte meg lábjegyzetben, hogy feltételekhez van kötve az indulás.

Azonban az ugyancsak az istállók szervezetéhez tartozó Ferrari, Red Bull, Toro Rosso hármas szinte azonnal jelezte, az ő szereplésük ugyanúgy kérdéses, mint a FOTA többi tagjáé. Az FIA a korábban kötött megállapodásra hivatkozva biztosra veszi e három gárda szereplését, úgyhogy abban az esetben, ha nem sikerül egy héten belül, azaz péntekig megegyezni a listán csillaggal jelölt csapatokkal, várhatóan pereskednek. Vagy kijelölnek még egy határidőt…

Hogy mégis legyen értelme a pénteki rajtlistának, kiderült, melyik az a három csapat, amely az FIA szerint a leginkább alkalmas az F1-es szereplésre. Mivel a szövetség megállapodást kötött a Cosworthszal a több istállót érintő motorszállításról, nem meglepő, hogy három olyan gárda „nyert”, amelynek a legendás gyárral van előzetes megállapodása. (A favoritnak tartott Prodrive vélhetően azon bukott el, hogy a Mercedesszel tárgyal.)

Az FIA elárulta, hogy 15 új csapat jelentkezett, ebből az első két rostán hármat-hármat selejtezett ki, majd kilenc projekt képviselőivel foglalkozott behatóbban. A hosszas meghallgatások, majd pénzügyi garanciák vizsgálata után került ki győztesként a spanyol Campos, a brit Manor és az amerikai US F1. Ugyanakkor az FIA jelezte: ha nem sikerül megoldást találni a jelenlegi együttesekkel az új szabályokról, a most csalódó istállókra is számít.

Azaz a történetnek még koránt sincs vége.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
2 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
2 órája

Utazni szükséges – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
3 órája

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
3 órája

Bomba meglepetések NFL-vasárnapja: kikapott a Ravens és a Bears, de kis híján a Packers és az Eagles is

Amerikai sportok
3 órája