A gyorsaság mellett a kitartás döntött

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2009.06.12. 01:57
Címkék
Szentes Lázár két évre szóló megállapodást kötött a Nyíregyháza Spartacusszal. Az együttes új szakmai irányítója június 18-án kezdi meg a munkát edzői pályafutása tizenegyedik állomáshelyén. A nyíregyháziak új csapat építését és az első tíz hely valamelyikének megszerzését várják Szentes Lázár érkezésétől.

Noha eddigi edzői pályafutá sa során még egyetlen bajnoki aranyérmet sem nyert Szentes Lázár, az újdonsült nyíregyházi edző, mégis az egyik legfelkészültebb, legprofibb szakembernek tartják. Egy hónapja még Újpesten dolgozott, ám mennie kellett – s nem szívesen beszél a nemrégibnen maga mögött hagyott időszakról.

„Tagadhatatlan, fájnak a sebek, ám az Újpest immár történelem – kezdte Szentes Lázár. – Pályafutásom egy szakaszazárult le május harmincadikán, most már nincs más dolgom, mint hogy előre nézzek.

Új célok, új feladatok várnak rám.”

Szentes Lázár profizmusát jól ismeri a magyar futballközeg. Talán éppen ennek tudható be, hogy szinte a szerződésbontás másnapján ajánlatokat kapott, s a leggyorsabb Nyíregyháza lett a befutó.

„Való igaz, akadtak érdeklődők, de a Nyíregyháza volt a legfürgébb, a legkitartóbb, így aztán aprólékos egyeztetések után csütörtökön végül aláírtam a szerződést, két évig leszek a Spartacus vezetőedzője – fogalmazott a szakember. – Joggal kérdezhetnék, mi motivál az Újpest után: az a cél, hogy az adott kerettel a lehető legjobb eredményt érjem el. Ez nem mérhető konkrét helyezésben, de a vágyam, hogy az első tíz között végezzünk a bajnokság végén. Kedden utazom Nyíregyházára, s hamarosan elkezdjük a munkát. Egyedül érkezem, a szakmai stáb tagjait a helyiek közül választom ki.”

Szentes Lázár az ország majd minden szegletében dolgozott már, többek között Zalaegerszegen, Pápán, Szombathelyen, Győrben, Budapesten, Tiszaújvárosban, Debrecenben, s most a Nyíregyháza Spartacusnál vállalt feladatot. Nemcsak a Testnevelési Egyetemen szerzett szakedzői és a pro licences diploma lapul a zsebében, hanem Ausztriában is megszerezte a legmagasabb edzői fokozatot. Tizenhét éve,1992 januárjában kezdte az edzősködést, s a Nyíregyháza lesz a tizenegyedik állomáshelye.

Újpesten ezüst-, Debrecenben kétszer bronzérmes lett, no meg félig egy aranyérem is az övé – ám azt hivatalosan már Supka Attila vezérletével érte el a Loki, hiszen 2004 októberében a DVSC vezetősége szerződést bontott Szentes Lázárral.

Legfrissebb hírek

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
5 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
5 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
5 órája

Utazni szükséges – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
5 órája

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
5 órája