A főpróba kevésbé lényeges

2009.06.12. 22:38
Címkék

ugyan ezen a tornán is jól szerepelni, látványos meccseket akarunk játszani, de nem fogom kitépni a hajam, ha nem győzünk.”

Pedig ha a számokat nézzük, Lippinek igen jó esélye van arra, hogy eljusson csapatával legalább a fináléig: a tréner a kilencedik kieséses jellegű nemzetközi (kupa)sorozatban vesz részt pályafutása során (a Juventusszal hatszor volt BL-résztvevő, egyszer indult az UEFA-kupában, a válogatottat pedig a 2006-os vb-n vezette), az eddigi nyolcból kettőt megnyert, további négy alkalommal finalista volt, és csak kétszer bukott el a döntőbe vezető úton.

Sha már a számoknál tartunk, nem feledkezhetünk meg Fabio Cannavaróról sem: a „kékek” csapatkapitánya 124 alkalommal szerepelt eddig az olasz válogatottban, és már csak két meccsre van Paolo Maldinitől, aki 126-tal vezeti az itáliai örökrangsort. Ha a Real Madridtól a napokban a Juventushoz visszatérő középhátvéd csak a három csoportmeccsen pályára lép, máris új válogatottsági csúcstartót ünnepelhet Olaszország…

Legfrissebb hírek

Vas Blanka szökött a női Roubaix-n, Franziska Koch lesprintelte Marianne Vost

Kerékpár
2 perce

Két pontot Pamplonában hagyott a Betis, előzhet a Celta

Spanyol labdarúgás
14 perce

1. HNL: az Eszék meglepte a Rijekát idegenben

Minden más foci
30 perce

Niké Liga: DAC–Nagymihály

Minden más foci
45 perce

Salakon is legyőzte Alcarazt, Sinner nyert Monte-Carlóban

Tenisz
48 perce

Kosárlabda: ők voltak a legjobb fiatalok a férfi NB I alapszakaszában

Utánpótlássport
51 perce

A korai piros lap okozta a Werder vesztét, fontos pontokat szerzett a Köln

Német labdarúgás
56 perce

A Napoli pontokat veszített a Parma vendégeként

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik