Reformkor
Már nagyon várom a csütörtököt, amikor a magyar klubfutball urai összegyűlnek, és késhegyre menő vitát folytatnak egyrészt a bajnokság átszervezéséről, másfelől az utolsó tepertős pogácsa sorsáról. Bár félő, utóbbi kapcsán jóval több szakmai érvet és ellenérvet tudnak felsorakoztatni, mint a jövő évi NB I-es versenykiírásról. Olvasva ugyanis a tulajdonosok nyilatkozatait, mintha arra várnának, valaki mondja már meg nekik, mi is legyen a véleményük. Lehetőleg ne Kisteleki István. Mert ha már az elnök elkövette azt a hibát, hogy saját ötletként, ráadásul lapunkban adta elő a tizenkét csapatos NB I tervét, a klubvezetők rég látott egységfrontba tömörültek ellene. A létszámcsökkentésen még csak-csak elvitatkozgattak volna, ám azt már egyöntetűen hatalmuk megnyirbálása kísérleteként fogadták, hogy úgymond amatőrök döntenének a profik sorsáról, továbbá az újságból kell megismerniük a reformtervezetet. Gyanítom, ha az elnök bölcsen a tizenhat csapat mellett érvelt volna, akkor jövőre csak tízen szerepelnének az NB I-ben. De mindegy, ezt már elszúrta. Hanem még mindig nem világos, mi lesz ősztől. Az kétségtelenül dicséretes, hogy a következő kiírás a téma, nem pedig az idei (1996-ban a kieső helyen álló Győrt és Pécset két fordulóval a vége előtt egy gyors létszámemeléssel sikerült bent tartani), de mintha az NB I átszervezésével a klubvezetők úgy lennének: régen várt remek gondolat, csak ne legyen belőle semmi. A totojázással nekem nincs bajom, meg nyilván annak a húszezer embernek sem, aki a hétvégén teljesen megtölti a nyolc stadion bizonyos széksorait, de kevésbé pogácsabarát országban bizonyára az lenne a cél, hogy legközelebb másik húszezret is kivigyünk a meccsekre. Ezt viszont csak kétféleképpen lehet megtenni: vagy jó focival, vagy izgalmas focival. A jó focit hagyjuk, az izgalomhoz viszont tét kell, a téthez pedig szerencse vagy éppen ügyes szervezés (lásd még irányított sorsolás, azaz alsó- és felsőház, bajnoki rájátszás, egyebek). Mert nehéz felfogni, de marketingszempontból önmagában a Ferencváros visszatérése egy, legfeljebb két évre menti meg a magyar bajnokságot. Aztán jönnek az újabb dülledt szemű reformtanácskozások, mígnem valaki kiböki: legyen tizennyolc csapat – az is újabb két klubvezetőt jelent.
