Iniesta+bíró=finálé

Még így is le a kalappal a Chelsea és Hiddink előttMég így is le a kalappal a Chelsea és Hiddink előtt

Didier Drogba és Nicolas Anelka is helyet kapott Guus Hiddink kezdőcsapatában – jóllehet utóbbi nem csatárként, hanem a jobb szélen szerepelt –, mégsem állíthatjuk, hogy kifejezetten támadó szellemben lépett fel a Chelsea. A múlt heti „futballgyilkolásnál” mindenesetre lényegesen többet mutattak a kékek, gyakran még a Barcelona térfelén letámadták riválisukat, ha meg nem, érvénybe lépett Hiddink B-terve: tanítványai két, egymás mögött meghúzódó védelmi vonalba rendeződve (5+4 vagy 4+5) igyekeztek féken tartani a gyors passzokból kialakuló helyzetekre bazírozó katalánokat. Mindeközben lehetőségeket is teremtettek a londoniak (Drogba már a meccs elején egyedül törhetett volna kapura, ha jól veszi át a labdát), mi több, a csapat egyik, ha nem a leghasznosabb tagja, a ghánai Michael Essien sokáig emlékezetes góllal kifejezetten nehéz helyzetbe sodorta a nagy triplázásra készülő Barcelonát.

Ne feledjük, a zseniális Hiddink másodszor fundált ki nyerő taktikát az apró termetű örökmozgókkal (Andrés Iniesta, Xavi, Lionel Messi) szemben, s feltűnő volt, hogy a gyakran kezelhetetlen Anelka, a forró fejű Michael Ballack vagy éppen Frank Lampard milyen alázattal futballozott az előny megtartása érdekében. Ez az előny – a fegyelmezettséggel együtt – pedig majdnem megmaradt a végéig, de Iniesta gólja szertefoszlatta a londoni álmokat a klub történetének első BL-trófeájáról.

Létrejött az álomdöntő, amit sokan akartak, és látva Tom Henning Övrebö ténykedését, talán ő is azok közé tartozik, akik az MU-t és a Barcát szerették volna Rómában látni...

Ötlettelen játékkal is révben a katalánok

Barcelonai részről az volt a legfontosabb taktikai hír, hogy Thierry Henryt végül nem nevezték a mérkőzésre, így Andrés Iniesta került be a sérült francia helyére a támadósorba, míg a középpályán Sergio Busquets és Seydou Keita kapott szerepet. A védelemben Rafa Márquez és Carles Puyol távollétében nem Martín Cáceres, hanem Yaya Touré próbálta útját állni a Chelsea csatárainak, Josep Guardiola vezetőedző valószínűleg úgy gondolta, az elefántcsontparti játékos fizikailag képes felvenni a versenyt Didier Drogbával. A megszokott 4–3–3-as felállás senkinek nem okozott meglepetést, hiszen a Barca ígéretéhez híven ugyanolyan támadó felfogásban lépett pályára Londonban is, mint a Camp Nouban, ám az elsöprő labdabirtoklási fölény, illetve az összeszedett védekezés sem számított Michael Essien góljánál.

A folytatásban azonban egyre nehezebben boldogult a nyomással a katalán együttes, melynek csatárai is hatástalanoknak bizonyultak. Hiába volt többet náluk a labda, a vendégek nem tudtak mit kezdeni vele, támadásaikból hiányzott a lendület, ezért nem volt meglepő, hogy többségük elakadt a londoni falban. A kevés átlövési kísérlet pedig rendre pontatlannak bizonyult, sőt, Drogba 52. percbeli helyzete mutatta: a Chelsea a védekező taktika ellenére is veszélyesebben játszik. A tíz emberrel záró Barcelona továbbra is a támadásokat erőltette, a szándéknak a legvégén lett meg az eredménye, még ha elképesztő szerencsével, és hathatós támogatással is. A szerdai nem a Real elleni álomjáték volt – azt talán az MU elleni álomdöntőre tartogatja.