Bíznak a sikerben

R. B. B.R. B. B.
2009.05.06. 00:52
Címkék

Szerdán kezdődik a női baj nokság döntője, amelyben az utóbbi három év győztese, a Domino-Honvéd és az előzőleg zsinórban ötször aranyérmes Dunaújvárosi FőiskolaElco-DVCSH csap össze. A két együttes a jelenlegi szezonban már hatszor találkozott egymással, mindkettő három-három győzelmet könyvelhet el. A Dunaújváros mindhármat a bajnokságban aratta, ezért is nyerte meg az alap- és a középszakaszt, illetve kezdheti otthon az egyik fél harmadik győzelméig tartó finálét, míg a Honvéd egy bajnoki mellett a Magyar- és a Szuperkupa döntőjében tudott nyerni. Ezért bízik a sikerben Valkai Ágnes, a Domino válogatott játékosa.

„Amikor téthelyzet volt, mindig mi nyertünk, a Magyar Kupában és a Szuperkupában is – mondta a vállsérülése miatt két hónapot kihagyó szélső. – Nagy esélyünk van rá, hogy bajnokságot nyerjünk. A rutin és a pillanatnyi forma dönthet, meg hogy melyik együttes tud csapatként küzdeni. Most már rendben vagyok, hosszú, nehéz időszak volt a kényszerszünet. Amikor megtudtam, hogy nem mehetek Kirisbe, a BEK négyes döntőjére, nagyon kiborultam. A vállamra injekciót kaptam, gyógytornára jártam, ami nagyon sokat segített. Két hónapot kihagytam, de vagyok annyira rutinos, hogy ez ne okozzon problémát.”

A dunaújvárosiak a középszakasz és a nemzetközi kupameccsek végeztével négy nap pihenőt kaptak. Ez Brávik Fruzsina szerint rá is fért a csapatra, idegileg rendbe hozta őket a szünet, a döntő előtt pedig – az edzések mellett – a Szentessel kétkapuztak.

„A hazai pálya előnyt jelent, jó, hogy ezt ki tudtuk harcolni – mondta a válogatott center. –Az első meccset mindenképpen szeretnénk megnyerni, mert a vesztes elbizonytalanodhat a folytatásra.”

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
3 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
3 órája