A kitartás diadala

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban kezdetét veszi az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság, az NHL rájátszása. Természetesen most is hatalmas volt a küzdelem az alapszakaszban, természetesen most is óriási csatákra van kilátás, és természetesen most is szinte lehetetlen megtippelni, melyik csapat játékosai vihetik haza a nyáron egy-egy napra a Lord Stanleyről elnevezett serleget, a nagybajnoki cím egyik jutalmaként. Itt már nem elég az erős játékoskeret, a remek lövőforma vagy a kiváló kapusteljesítmény. A playoffban minden mérkőzés utolsó vérig tartó háború, amelyben benne van minden, amiért a jégkorong sokak szerint a leggyönyörűbb játék a világon: az utolérhetetlen gyorsaság, a bődületes erő, a szemkápráztató ügyesség és a hajmeresztő intelligencia csodálatos elegye mellett elengedhetetlen a küzdőszellem, az elszántság, a kitartás, a szív, a szenvedély, a bátorság, a mindig nyílt, becsületes küzdelem s – ki ne hagyjuk a legfontosabbat – a kiesésig szinte kötelezően növesztett, minden győztes meccs után egyre gyapjasabb szakállak.

Csak öt játékos maradt a csapatban

Az NHL rájátszását érdemtelenül nem nyeri meg senki, de ha mégis annak alapján kellene már most odaítélni az elsőséget, hogy melyik csapat szolgált rá leginkább a nagybajnoki címre, mi – teljesen szubjektív módon – az idén ráadásul a Keleti főcsoportot megnyerő s első kiemeltként a playoffba jutó Boston Bruinsra voksolnánk. Ez a csapat ugyanis nem mindennapi mélységből kapaszkodott vissza, hihetetlen kitartásról téve tanúbizonyságot.

A Bruins az NHL-t alapító hat csapat, az Original Six egyike, sikeresebb és kevésbé sikeres korszakokkal, valamint öt Stanley-kupa-győzelemmel. Legutóbb 1972-ben nyertek a bostoniak, s bár utána is sokáig tűzközelben voltak, szép lassan az egész franchise belekényelmesedett a langyos középszerbe, és úgy tetszett, egyre mélyebbre süllyednek. 1992 óta főcsoportdöntőt sem láttak, majd 2002-ben és 2004-ben hiába végeztek az Északkeleti csoport élén, a rájátszásban csúnyán lebőgtek: az örök rivális Montreal Canadiens mindkétszer az első körben búcsúztatta őket. A második kudarc volt a mélypont: a Bruinsnál szinte senki sem hosszabbított szerződést, továbbá egy ponton mindössze öt játékos várta az új évadot, amely utóbb a bérvita miatt elmaradt.

Hererákon és agyrázkódáson is túl

Innen kezdték meg az építkezést: zsoldosokkal, máshonnan kiutált hokisokkal és tehetséges fiatalokkal töltötték fel a keretet, majd az Ottawa Senatorstól egy harmadik körös draftjogért megszerzett fantasztikus képességű csapatépítő, a teljhatalmat kapó Peter Chiarelli általános menedzser vezetésével nekiláttak a csapat finomhangolásának. A gondok persze nem kerülték el a gárdát: a két szupertehetséges ifjonc támadó, Phil Kessel és Patrice Bergeron közül például előbbinél hererákot diagnosztizáltak, utóbbi pedig súlyos agyrázkódás miatt hagyott ki hosszú hónapokat – végül mindketten felgyógyultak. Az elmaradt szezon utáni első két esztendőben a Bruins még utolsóként végzett csoportjában, egy éve azonban már bejutott a rájátszásba, de aztán az első körben hét meccsen kikapott – szokás szerint a Montrealtól. Idénre azonban sikerült kikísérletezni az ifjú titánok és a rutinos rókák tökéletes elegyét, így aztán meg is nyerte a Keleti főcsoportot a csapat: Kessel és a cseh David Krejcí tökéletesen beérett, a védelmet pedig a rutinos szlovák emberhegy, Zdeno Chára irányítja mesteri módon.

A kapus, aki már lemondott az NHL-ről

A Bruins mesébe illő történetének emblematikus figurái azonban nem ők, hanem a most 35 esztendős kapus, Tim Thomas, akinél mélyebbről kevés kollégája jutott vissza az NHL-be. (Csak zárójelben jegyezzük meg: látni fogjuk, az ő pályafutása arra is bizonyíték, hogy Szuper Levente sem késett még le arról, hogy NHL-hokis legyen.) Thomas tudniillik 28 éves volt, amikor 2002-ben bemutatkozhatott a Bruinsban négy meccs erejéig, majd három esztendőre megint parkolópályára került, mielőtt 2005-ben kezdővé nőtte volna ki magát, azóta pedig gyakorlatilag kirobbanthatatlan a posztjáról.

Embert próbáló időszak állt már mögötte, mire másodjára kikötött Bostonban. Éveken át ingázott alacsonyabb osztályú amerikai ligák és európai bajnokságok között, s 30 esztendősen egyszer csak tengerentúli kérő nélkül maradt. Már csak a menedzsere és a felesége győzködte, hogy lesz még belőle NHL-kapus. Ő szépen berendezkedett Helsinkiben, megtalálta számítását a Jokeritnél, s komolyan gondolkodott rajta 2005 szeptemberében, hogy nem hallgat a vele amúgy is csak tartalékként számoló, újjáépített Bruins hívó szavára. Aztán a menedzser, az asszony és a szülők rábeszélték, adjon magának még egy esélyt, ő pedig úgy vélte, az utolsó szalmaszálat meg kell ragadnia. Minden addiginál keményebb edzésekbe kezdett, ráadásul szerencséje is volt: a franchise megmentőjének kiszemelt Andrew Raycroft, aki a 2003–2004-es idény legjobb újonca volt, pocsékul teljesített, váltótársa, Hannu Toivonen pedig még nem volt elég tapasztalt, hogy átvegye a helyét, így jutott lehetőséghez Thomas. Azóta folyamatosan övé az első számú kapus posztja (pedig még a remek Manny Fernandezt is a nyakára hozták Minnesotából), leggyengébb idényében is 90.7 százalék volt a védési hatékonysági mutatója, és két All Star-gálán is járt már. Minden évben rengeteget dolgozik, s rengeteget fejlődik is. Mint mondja, nem tartozik a szupertehetségek közé, így nincs más választása, mint folyamatosan javulni, különben egy pillanat alatt megelőzheti valaki. Nyújt, erősít és még jógázni is hajlandó a siker érdekében, a csapat pedig vele együtt lett egyre jobb – egészen a mostani főcsoportgyőzelemig.

Vannak persze más nagy visszatérők is a mezőnyben: a Columbus Blue Jackets fennállása első playoffrészvételét ünepelheti, a St. Louis Blues három fájdalmasan gyenge idény után verekedte vissza magát a rájátszásba, a Carolina Hurricanes pedig először jutott be azóta, hogy 2006-ban megnyerte a Stanley-kupát. S ott van a két tavalyi döntős, az évtized talán legjobb csapata, a Detroit, valamint a két fiatal szupersztárral, Jevgenyij Malkinnal és Sidney Crosbyval felálló Pittsburgh Penguins, továbbá a korszakos zseni, Alekszandr Ovecskin vezette Washington Capitals. S ne feledkezzünk meg a Chicago Blackhawks csikócsapatáról sem – amellett, hogy öröm nézni Patrick Kane, Jonathan Toews és a többiek játékát, ha nem ijednek meg a lehetőségtől, hatalmas meglepetést is szerezhetnek – csak a playoffszakáll növesztésével lesznek gondjaik.

Egy bizonyos: a rájátszás végén a legnagyobb szívvel küzdő, a legkitartóbb csapat győz majd. Tim Thomas és a Boston ebben a műfajban bárkivel állja a versenyt...

Csodálatos hetek következnek.