A süllyedő Pelorus

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.01.02. 00:03
Aki másnaposan, kóválygó fejjel ébredt január 1-jén, és dél körül négykézláb közelítette meg a fürdőszobát, pillanatok alatt magához tért, és talpra pattant. Sólyom László köztársasági elnök újévi beszéde kijózanítóbban hatott, mint két zacskó szódabikarbóna. Az államfő nem túl vidám mondatai felvázolták egy gondokkal, nehézségekkel, keserűségekkel, lemondásokkal teli év lehetőségét.

Aki végighallgatta, vagy újra leitta magát, vagy azt mondta: asszony, eladjuk a Daciát, a Suzukit, a konyhabútort és öreganyád ezüst étkészletét. A világválság immár beférkőzött a konyhába, a pénztárcába és az emberek gondolataiba.

Ezért is jelentett apró meglepetést Farkas Balázs vidám helyzetjelentése. Az FC Fehérvár futballistája tudniillik (talán még a szilveszteri trombitálás, hejehuja hatása alatt...) azt mondta, hogy eltúlozzák itthon a válságot, nincs is akkora baj, mint sokan állítják.

Nagyjából sejteni lehet, mire célzott. Minden bizonnyal arra, hogy eszükbe ne jusson béreket, prémiumot, mosolyogva, kacsintva átnyújtott aláírási pénzeket csökkenteni a magyar futballban.

A sportág színvonaláról most ne essék szó, mint ahogy arról sem, hogy a szórakoztatóipar ágaként milyen tömegeket hoz lázba és csábít ki a stadionokba, mekkora bevételt, pénzt jelentve.

Ehelyett inkább csak úgy, jelzésképpen álljon itt egy megdöbbentő adat, amely talán minden magyar futballistának felnyitja végre a szemét. Roman Abramovicsra nem lehet azt mondani, hogy spórolós, fukar ember lenne. Annyi pénzt áldozott a futballra, elsősorban a Chelsea-re, amennyi csak a mesében van. A Forbes Magazin szerint a londoni csapat a világ nyolcadik legértékesebb klubjává vált, értéke jelenleg 764 millió dollár.

Csakhogy Abramovics állítólag eladná a Chelsea-t. Természetesen a válság őt sem kíméli, így könnyen előfordulhat, hogy kénytelen lesz megválni 200 millió fontot érő Pelorus luxushajójától – s mellé Didier Drogbától, Frank Lampardtól, a Stamford Bridge-től, a Chelsea-től.

Ki gondolta volna ezt néhány hónapja? A válság elsősorban a nyugati és persze az orosz üzletembereket érinti. A jelszó máris megvan a Chelsea háza táján: Scolari mester csak akkor vehet új játékost, ha ugyanannyiért elad valaki(ke)t.

Pedig Angliában csúcsokat dönget a futball – színvonalában és népszerűségében. Ideje nekünk is kijózanodnunk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik