Fejben-vajban

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.12.14. 02:32
Még büszkék is lehetnénk Rudolf Gergelyre, mondván, a mi kutyánk kölyke, magyar salakon, ütött-kopott, hepehupás pályán sajátította el a futball tudományát. Mondhatnánk, csakhogy ez nem igaz. A huszonhárom esztendős fiatalember tudniillik Franciaországban nevelkedett, ott bontakoztatta ki tehetségét, és ott tanult meg minden fontos mozdulatot, trükköt, taktikai elemet. Kész szerencse, hogy nem akart francia állampolgár lenni, s nem vágyott gall kakassal díszített, kék színű válogatott mezre.

Rudolf Gergely sajátos életutat járt be. Nyíregyházáról tizennégy esztendősen szerződött Nancyba, ahol nyolc évet élt mesebeli körülmények között. Azt mondja, most jött rá, mennyire hálás lehet a sorsnak, most szembesült azzal, milyen szerencsés, kivételezett helyzetben volt nyolc évig – most, hogy újra Nancyban járt. Hány és hány hazai futballszakember nyilatkozta, hogy tehetséges gyerekeink menjenek minél hamarabb külföldre (persze olyan is akadt, aki épp az ellenkezőjét állította...), mondván: a hazai körülmények még körvonalakban sem emlékeztetnek arra, amit Angliában, Franciaországban vagy épp Németországban ismerhet meg egy fiatal futballistanövendék.

A Debrecen válogatott csatára huszonhárom évesen beérett.

Azt mondják rá, ő a legértékesebb itthon játszó futballista. A történetnek csupán egy szépséghibája van: hiába nevelkedett a Nancy akadémiáján, a felnőttcsapatban fiatalon csupán öt alkalommal szerepelhetett. Pedig ahogy fogalmaz, tejben-vajban fürösztötték, mentálisan és fizikailag mindenre felkészítették. Tán még olyat is mondott, hogy ott, a nancyi akadémia falai között még az is megtanult futballozni, aki addig bottal ütötte a labdát. A történet akkor lett volna teljes, ha Rudolf most úgy került volna Erwin Koeman szövetségi kapitány látókörébe, mint a Nancy alapembere. Valamiért nem sikerült – valamiért az a nyolc tökéletes esztendő is kevés volt.

De Rudolf Gergely még nincs lekésve semmiről.

Ha képes lesz hétről hétre elfelejteni, hogy Magyarországon futballozik, ha felülemelkedik a sokat szapult közegen, ha nem lassítja le a gyorsaságát a hazai lassú tempó, s ha úgy dolgozik az edzéseken, mintha a Nancy labdarúgója lenne – akkor visszakerülhet Franciaországba. Vagy bármelyik erős bajnokságba.

Mert reményeink szerint Rudolf Gergely úgy érkezett Magyarországra, mint annak idején Brezsnyev elvtárs. Rövid, baráti látogatásra…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik