Vettek egy jó kapust

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2008.12.28. 23:33
Címkék
Jól érzi magát Nijmegenben, így aztán törvényszerű, hogy hosszabbított az NEC-nél Babos Gábor. A magyar válogatott első számú kapusánál szó sem volt a nálunk megszokott alkudozásról – „egyeztetésnek” hívják a mi felkent profijaink –, a klub már a nyáron jelezte, hogy továbbra is számítana a kapusra, neki pedig nem volt oka az ajánlat visszautasítására.

Megegyeztek egymással, és – ez szintén jelzésértékű – alighogy egymás kezébe csaptak a felek, már ott is volt a klub honlapján a tény: a kapus szerződése 2012. július elsején jár le. Babos Gábor 34 esztendős, csaknem 38 lesz, amikor lejár most megkötött kontraktusa, ám egyelőre nem is gondol arra, hogy befejezze pályafutását.

Miért is tenné? Az NEC nem attól profi klub, hogy az elnök kéthavonta nyilatkozatban szögezi le, Nijmegenben (is) azt nézik, ki milyen produkcióra képes. Babos Gábor teljesítményére pedig nem lehet panasz – enyhén szólva.

Szombat estig 264 mérkőzésen védett Hollandiában, rutinos, magabiztos sportember, s ami fontosabb, pontosan tudja, hogy amíg hozza a (jó) formáját, addig nem kell aggódnia amiatt, hogy kenyér nélkül marad a szakmájában, hogy nem élhet meg abból, amit – erre is érdemes figyelni – nem „kénytelen” csinálni, élvezettel teszi.

A Sopronból induló futballista előtt illik kalapot emelni, akárcsak Gera Zoltán, Lisztes Krisztián vagy éppen Dárdai Pál és Hajnal Tamás előtt, főként azért, mert amikor külföldre kerültek, kis túlzással újra meg kellett tanulniuk futballozni – annyira más a játék a Lajtán túl és még tovább.

Ők megfeleltek a kihívásnak, nyitottak voltak minden újra, hajlandóak voltak kiirtani magukból az itthoni rossz beidegződéseket, felért egy agymosással, amíg elfogadott, bevett játékosok lettek az igazi profik között.

Végy egy jó kapust – szól a csapatépítési recept, a nijmegeniek pedig vettek, most pedig megtartották. Egyszerű történet. Hétköznapi eset. Ott, ahol egyébként is minden tiszta, világos.
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
4 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
4 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
5 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
5 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
5 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
5 órája