Ibisevic Müllert üldözi

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.11.23. 23:40
Címkék
Tizennégy forduló alatt tizenhat gólt szerzett Vedad Ibisevic, a Hoffenheim bosnyák csatára, egyesek már azt vizionálják, hogy megdönti Gerd Müller negyvengólos idényrekordját.

Gerd Müller retteghet – hirdetik több forduló óta a német lapok, ahogyan Vedad Ibisevic halad előre a gólkirályi cím felé vezető úton. A Hoffenheim bosnyák légiósa 14 forduló után, a Kölnnek lőtt dupláját követően 16 gólnál jár – a Bundesliga 1963 óta íródó történetében mindössze három szezont kezdtek jobban csatárok. Peter Meyer, a Mönchengladbach támadója az 1967– 1968-as idényben 17 gólnál járt (és később nem is őt, hanem Johannes Löhrt koronázták gólkirállyá), míg a Nemzet Bombázója, ha úgy tetszik, Gerd Müller az 1968–1969-es évadot 20, az 1976–1977-est pedig 19 góllal nyitotta. (Tizenhatig a két Müller, Gerd és Dieter jutott, 1972, illetve 1977 őszén.)

És hogy miért féltik Müllert? A Bomber az 1971–1972-es idényben állította fel máig megdönthetetlennek hitt rekordját, amikor negyven góllal nyerte meg a mesterlövészek versenyét (38, illetve 36 góllal az örökrangsor második és harmadik helye is az övé), de akkor – ahogyan az a mellékelt táblázatunkból is kiderül – időarányosan rosszabbul állt, mint Ibisevic. Ő tizennégy forduló után még csak tizenegy gólt szerzett, bosnyák kollégája öttel többnél tart. A Sport Bild hetilap olvasóinak 63.6 százaléka már most odaadná neki a gólkirályt megillető ágyút (a közvéleménykutatáson és a góllövőlistán is második a leverkuseni Patrick Helme 11.3 százalékot kapott), egyszersmind besorolta a Lothar Kobluhn (Oberhausen, 1971), Jörn Andersen (Frankfurt, 1990), Martin Max (1860 München, 2000), Thomas Christiansen (Bochum, 2003), Marek Mintál (Nürnberg, 2005) és Theofanisz Gekasz (Bochum, 2007) fémjelezte vonulatba, amelynek tagjai az ismeretlenségből jutottak el a mesterlövészi titulusig.

A dicshimnuszok közben azért ne feledjük, hogy a most 24 éves futballista nyolc esztendővel ezelőtt még abban sem lehetett biztos, hogy futballista lesz. A polgárháború miatt akkor menekült el családjával a hazájából, de a célországnak szánt Svájcban csak tíz hónapot tölthetett, és letelepedési engedély híján továbbállt. Az Egyesült Államok lett a befogadó ország, és az egyik ottani egyetemi csapatban figyelt fel hősünkre a Paris SaintGermain. Vissza is csábította Európába, de egy év után már lepaszszolta a másodosztályú Dijonnak, ahonnan pedig a német Aachen szerződtette. Bár Guido Buchwald, az Alemannia vezetőedzője azt mondja, náluk is befuthatott volna, végül a Hoffenheim húzott hasznot belőle. A másodosztály újonca 2007 nyarán egymillió euróért vette meg – akkor úgy tűnt, a kispadra. Demba Ba és Chinedu Obasi mögött a csereember szerepe jutott neki (31 bevetéséből csak ötöt játszott végig, négyszer be-, huszonkétszer lecserélték), ezt öt góllal használta ki, barátkozott a gondolattal, hogy a klub történetének első élvonalbeli idényében is tartalék lesz. Csakhogy Obasi augusztusban a nigériai válogatottal elment az olimpiára, Ralf Rangnick meg bevetette a bosnyákot.

„Azóta engem is folyamatosan meglep – ismerte el Rangnick. – Fogalmam sincs, ha Chinedu itt van augusztusban, Vedad mennyi lehetőséget kap. Aligha enynyit… Kemény időszakon jutott túl, a tűrőképességéért, a szorgalmáért és a nehéz körülmények eltűréséért megérdemli a felemelkedést.”

Ibisevic ugyancsak a nehéz gyerekkorban kereste a titkát: „A sok vér és a sok költözés keménnyé és felnőtté tett. Gyorsan megtanultam, hogy a futballnál léteznek fontosabb dolgok is az életben.”

Azért Gerd Müller negyvengólos csúcsa felülmúlásánál kevés fontosabb van a német Bundesligában.

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
4 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
4 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
4 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
5 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
5 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik