Elég a középszerűségből
A labdajátékok, így a labdarúgás is objektív műfaj, a csapatok teljesítménye számokkal mérhető; amelyik együttes ellenfelénél több gólt szerez, nyertesként hagyja el a pályát. Lehet persze magyarázkodni, balszerencsét, összeesküvést, skandalumot emlegetni, a tények ettől még tények maradnak, a végeredmény a lefújáskor bekerül a históriás könyvekbe – s ott is marad az idők végezetéig.
A játékosok már rég eltűntek az öltözőfolyosón, amikor a mérkőzés tudósítója még meccslázban ég. El kell döntenie, mennyit ér, amit látott. Mint a tanár, aki a feleltetés után végigméri „áldozatát”, oszt, szoroz, s végül mond egy számot egytől ötig. Az újságíró sebtében summázza a látottakat, egybeveti tapasztalataival, megérzéseivel – hogy tetszett-e a meccs – avagy csapnivaló volt.
Ez innentől kezdve már szubjektív műfaj, mondhatnánk: tudósítója s ízlése válogatja. Mert nem egy diákkal megtörtént már, hogy az áttanult éjszaka „jutalma” elégséges volt csupán, ahogy az osztály lustája is kapott már ötöst (lett is nagy felháborodás…).
Nos, jelest mi nem adtunk. Ahhoz ugyanis kitűnő, nemzetközi színvonalú mérkőzést kellett volna látnunk a magyar pályákon.
Nem nagy meglepetés hát, hogy a „békés” közepes minősítés viszi a prímet. Míg tavaly ilyenkor megengedett volt a feles osztályzat is, ebben az idényben ragaszkodtunk az egész számokhoz. A hármasok „mezőnyfölényét” azonban ne pusztán annak a tudósítói fogásnak tudják be, hogy se nem jó, se nem rossz, legyen hát hármas. Mert ez pusztán az egyik magyarázat. Többször előfordult ugyanis, hogy szívünk a ketteshez (sajnos…), vagy uram bocsá’ a négyeshez (bravó!) húzott – maradtunk hát a félmegoldásnál, illetve bocsánat: az egésznél.
De hogy ne maradjon senkiben hiányérzet, a számokhoz magyarázatot mellékeltünk szakmai értékelés gyanánt. Emlékezzenek csak: a korábbi csillagosztásnál (de rég volt már…) semmilyen támpontot nem adtunk. Most viszont mérkőzésről mérkőzésre leírjuk, hogyan játszottak a felek, milyen remek megoldásokat vagy épp hibákat láttunk. Nézzük a technikai, taktikai húzásokat, figyeljük az egyéni és csapatteljesítményeket, sőt a nézők reakcióit sem hagyjuk figyelmen kívül – már ha vannak…
Igazságot azonban így sem lehet tenni. Hiszen kérdezhetik máris: a ZTE–Haladás meccs (3–2) nem ért volna meg egy ötöst?
Ezzel együtt a kiszámított 2.8-as osztályzatátlag arra utal, a hazai bajnokság képtelen kitörni a középszerűségből. Kevés az igazán kiugró teljesítmény, kerüljük a szélsőségeket, amely abból a szempontból, hogy munkatársaink egyetlen meccset sem értékeltek minősíthetetlenül rossznak avagy bundagyanúsnak, tán nem is akkora baj. Pedig… No de ezt hagyjuk.
Morgás helyett inkább örömhírrel szolgálunk: lapunk osztályzatai alapján élvonalbeli labdarúgásunk jobb, mint tavaly ilyenkor; egy esztendővel ezelőtt még 2.7-es átlagot számoltunk. Noha az egytizednyi javulás nem tűnik soknak – azért becsüljük meg. A számok szórásának vizsgálata során kiderül, a 2007–2008-as szezon őszi idényében 9, az idén 16 (!) négyest osztottunk ki. A hármasokból viszont tavaly még 62 (három és felesből 3, két és felesből 7), most pedig 68 volt. A színvonal – reménybeli… – növekedését a kettes minősítések csökkenésében látnánk, azonban a korábbi 39-et pusztán hárommal sikerült csökkenteni, és újból ugyanoda lyukadunk ki, hogy szívesebben számolnánk inkább a gólokat…
