A csodameccs Murrayé

Roger Federer, mondhatni, az életéért küzdött.

Túl volt két ápoláson, két játék között pedig a vonalbíró székében fújta ki magát, miközben ellenfele, Andy Murray láthatóan majd kicsattant az erőtől és a becsvágytól.

A svájciak egykori világelsője a döntő szettben 3:0-s hátrányban volt a Mesterek Kupája csoportkörének utolsó napján – azaz három elveszített játékra attól, hogy már a legjobb nyolc között elbúcsúzzon az évadzáró tornától. Attól a viadaltól, amelynek az elmúlt öt évben ott volt a fináléjában, s amelyet négyszer meg is nyert, amely Wimbledon és Melbourne idei „elestével” hajdanvolt uralkodásának egyik utolsó bástyája maradt.

Federer egy győzelemmel és egy vereséggel pipálta ki az első két csoportmeccset, Murray két sikerrel. Így a skót már biztos lehetett abban, hogy elődöntős, míg a svájcinak győznie kellett a továbbjutáshoz: egy vereség azt jelentette volna, hogy a francia Gilles Simon (aki tét nélküli meccsen 6:1, 6:4-re verte meg a cseh Radek Stepáneket) ment volna az elődöntőbe.

Federer ennek megfelelően parádésan is kezdett, de Murray is hamar felnőtt mellé. Az első szettet egy korai brékváltás után 6:4-re a hajrában jobban koncentráló volt világelső nyerte meg, a másodikban viszont hiába jött föl 5:2-ről 5:5-re, a rövidítésben nem volt esélye Murray ellen, majd a döntő felvonás első három játékát is elveszítette, s már a versenyben maradásért, az életéért kellett kapaszkodnia.

Úgyhogy kapaszkodott – a maga módján. Vagyis nem szenvedős, izzadtságszagú pontokra, hálóról lecsorgó labdákra kell gondolni, hanem zseniális, utánozhatatlan ütésekre.

Pedig Murray olyan labdákat futott be és adott vissza tökéletesen, amilyeneket rajta kívül legfeljebb ketten érnek el a jelenlegi férfimezőnyben, olyan sistergős ritörnökkel válaszolt Federer mesteri szerváira, amilyenekre élő ember nem számítana, s nem csak gyönyörűen tartotta játékban a labdát, de csodaszép poénokat is láttunk tőle. Ám ellenfele élményszámba menő módon, legjobb formáját idézően hozta egyik labdamenetet a másik után. Szabadjára engedte a kezét, bivalyerős szögeket, sarkokat ütött, szervált, röptézett, s mindezt könnyedén, magabiztosan – hogy mást ne mondjunk, nem egy olyan labdát engedett ki a legtermészetesebb módon, csak a válla fölött odapillantva, amely aztán centikkel esett a vonal mögé…

Federer szép lassan szépített, egyenlített, majd ismét elvette Murray szerváját, így már az 5:3-as vezetésért adogathatott, amikor a skót is megrázta magát. Ő is még egy fokkal bátrabban, többet kockáztatva kezdett teniszezni, és a parádés megoldások után háromszor bréklabdához jutott. Kétszer ugyan elszúrta, de harmadjára a svájci a lelátóra ütött egy lecsapást.

Ez pedig visszarántotta a földre az addig szárnyaló Federert, s lendületbe hozta ellenfelét. Murray következő adogatójátékához a svájci hozzá sem tudott szagolni, majd 5:4 után a skót megnyerhette volna az addig is drámai csatát. Ám megijedt a lehetőségtől, és elszúrt négy meccslabdát is, újabb hármat meg az amúgy egyre gyakrabban hibázó svájci hárított gyönyörűen, s ki tudja hogyan, de a huszonnyolcadik (!) labdamenet után meg is nyerte a gémet.

Ám végleg elkészült az erejével. Murray adogatójátékát már meg sem próbálta megnyerni, a magáéban pedig két óriásit hibázott, mielőtt a remeklő skót újabb két meccslabdához jutott volna. Innen már nem volt visszaút: Federer megint kiütött egy nem túl nehéz labdát, így három óra és egy percnyi küzdelem után búcsúzott – emelt fővel. Murray pedig, aki mesteri tenisszel szerezte meg pályafutása egyik legnagyobb győzelmét, már az orosz Nyikolaj Davigyenko elleni szombati elődöntőre készülhet. A másik párban Simon ellenfele a szerb Novak Djokovics lesz. Látatlanban meg merjük tippelni: sajnos egyik sem lesz ekkora csata.