Büfészínészképző
És tehetséges – ezt én teszem hozzá. Talentuma az ő tulajdona, alapvetően ő gazdálkodik vele, függetlenül attól, hogy aktuálisan hányan és hányféle ürüggyel igyekeznek megélni belőle. Ráadásul mindig ő viszi a vásárra a bőrét, ő nyer, ő veszít, ő üti az outot, ő rontja el a fonákot.
Így történt az elmúlt szezonban is, amely enyhén szólva sem alakult ideálisan Szávay Ágnesnek. Nem feltétlenül az „önállósága”, a „makacssága” miatt. Inkább azért, mert túl „nagy falat” azoknak, akik most a bizonyítványt magyarázzák.
„Emberi” dolog, hogy lerázzák a felelősséget, ám az is „emberi”, ha valaki makacsul védekezik akkor, ha a bizalma meginog, s a könnyebb ellenállás felé indul el. Minden „emberi”, ám a teniszező körül sertepertélők nem a személyisége miatt csaptak le a soltvadkerti lányra, hanem a benne rejlő (anyagi?, szakmai?) lehetőségek miatt.
Ha mosolygós, kedves, simulékony modorú, könyv nélkül meséli a Gőgös Gúnár Gedeont meg a Brumi Mackóvárosbant, ám jobban vonzódik a kockához, mint a gömbhöz, ha a baba a mindene, nem a labda, aligha törekszenek arra, hogy bűvkörükbe vonják.
Övék lett az aranytojást tojó tyúk, hogy most meglepődjenek azon, hogy a sikerei népszerűvé tették őt, hogy megzavarta az ismertség, hogy megpróbált a saját feje után menni, hogy a kudarcoktól elszállt az önbizalma, hogy csak gyakorlásképpen képes pazar teljesítményre.
Az ő dolguk lett volna, hogy megakadályozzák, hogy így történjen. Ők tehetnek róla, hogy Szávay Ágnes „büfészínész” lett – a színházi zsargon azt nevezi így, aki a kulisszák mögött, kezében egy pohár borral Hamletebb a Hamletnál, ám ha a színpadra kell lépnie, még a dadogása sem hiteles.
Megesik, hogy idővel valódi művész lesz belőle, ám rengeteg munka kell hozzá. Volt, aki nekilátott. Nem a büfében, a színpadon.
Legfrissebb hírek
