Remekelt a védelem

ARDAY ATTILA, SIMON JÓZSEFARDAY ATTILA, SIMON JÓZSEF
2008.10.30. 23:23
Címkék
Megkezdte Eb-selejtező csoportmérkőzéseit a magyar férfi kézilabda-válogatott, szerdán Görögországban nagy fölénnyel legyőzte a hazaiak legjobbjait. Hajdu János, a régi-új szövetségi kapitány bemutatkozása fényesen sikerült, mert játékosai főleg védekezésben remekeltek.

A magyar együttes tagjai gyakor latilag közös edzés nélkül léptek pályára szerdán a görögök ellen, akiknek nagy álmuk, hogy végre kijussanak a kontinensviadalra (olimpián és vb-n már jártak, és mindkettőn a hatodik helyezés a legjobb eredményük). A magyar együttes élén ezen a mérkőzésen mutatkozott be visszatérő szövetségi kapitányként Hajdu János, aki a selejtezők mellett a januári világbajnokságra is felkészíti legjobbjainkat.

A Bundesliga-játékosokra építő görög gárda a találkozó elején alig talált ellenszert a magyarok gyors támadásaira és erőszakos, fegyelmezett védekezésére. Császár Gábor távolról és betörésből is betalált a hazaiak kapujába, ugyanakkor az átlövők rendre kihagyták ziccereiket, és a beállósposztról sem sikerült betalálni, Hajdu János bosszúságát enyhítette, hogy Nagy László kettős emberhátrányban is eredményesen vállalkozott, majd Iváncsik Tamás, Ilyés Ferenc és Mocsai Tamás növelte a különbséget (6–12). A legfontosabb az volt, hogy a magyarok szigorú védekezéssel kikapcsolták az ellenfél képzett, nemzetközi szintű átlövőit, a gyors szélsőkhöz pedig el sem jutott a labda.

Az Iváncsik fivérek és Gál szellemes, olykor varázslatos passzainak, lövéseinek köszönhetően tovább nőtt a magyarok előnye (7–16), és a Hajdu-csapat időnként kézilabda-iskolát tartott a vártnál passzívabb és a szünetig nem is túlzottan feltüzelt görögök ellen.

A folytatásban a magyar cserejátékosok is bizonyíthattak, és a vendégcsapat velük is jelentős fölényben kézilabdázott. A görögök azonban 10–21 után sem adták fel, és főleg a beállós helyéről voltak eredményesek. Lanyhult a magyarok fegyelme támadásban és védekezésben is, ezért a bravúrokat halmozó Fazekas Nándor gyakran került kiszolgáltatott helyzetbe (19–26). A végjátékban Halkidisz talált réseket a magyar védőfalon, Hajdu János pedig újra a kezdőcsapatot játszatta. A mieink biztos győzelme egy percig sem forgott veszélyben.A csapat a selejtező második fordulójában vasárnap Veszprémben Horvátországgal mérkőzik meg.

A csoport másik mérkőzésén: Horvátország–Finnország 39–20 (20–10).

Legfrissebb hírek

Bognár György: Elkeserítő, de játékban is jobb volt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
56 perce

Edzőt váltott az Union Berlin, Marie-Louise Eta ismét történelmet írt

Német labdarúgás
1 órája

A támogató hazai légkör segíthet a válogatottnak – kezdődik a divízió 1/A-s női jégkorong-vb

Jégkorong
1 órája

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
8 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
9 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
9 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
9 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik