Összeomlott a Vasas
2:0, 24:20. Nyolcvanpercnyi já ték után ez állt a Folyondár utcai csarnok eredményjelzőjén. Akkor érkezett meg a vendég nyíregyházi csapat a terembe – lélekben. Addig is ott voltak a tavaszi ezüstérmes együttes játékosai a pályán, ám jelenlétükre semmi sem utalt.
A Vasas röplabdázói azt hitték, itt a vége. Nem ott volt. Egy labdát még be kellett volna ütniük, és akkor lehetett volna mosolyogni, integetni a lelátóra. Mert például Czakó Mária megtette ezt már addig is. Hiába játszott jól a magyar mezőny egyik legrutinosabb ütője, talán ezeken a mozdulatain látszott leginkább, hogy a hazai piros-kékek befejezettnek tekintették a találkozót.
Korán tették. A vendégek minden mindegy alapon kezdtek el játszani, s feljavultak a befejező embereik. Nem elhanyagolható persze a szabolcsiak szemszögéből, hogy a harmadik szett elejétől a meccs utolsó pillanatáig játszott a csapatkapitány, a térdsérülése miatt az első két játszmában csupán pillanatokig pályára küldött Erdősné Balogh Erika, aki mellett Botos Fruzsina is megtáltosodott. A döntő szettben már nem volt kérdés, ki nyer, a vendégcsapat elhúzott három nullára, s ezzel az előnynyel gazdálkodva nyugodtan célba is ért.
