Nevezhetjük mesterek tornájának is, hiszen mind a nyolc résztvevő szerepelt az ezen a néven futó viadalon még aktív korában, a veteránokra manapság használatos „masters” kifejezésnek pedig ez a legszebb fordítása. De ők nem is mesterek: klasszikusokként harangozták be őket, ami nem áll távol a valóságtól, még ha nem is mindegyikükre illik ez a jelző. Ám John McEnroe-ra mindenképpen.
Az amerikai sztár ráadásul pontosan tudja, mit várnak tőle: rossz hírének megfelelően már a második adogatása után fejcsóválva elindult a háló felé, kétségbevonva a vonalbíró ítéletét. Nem a sokadik játék közbeni második szervájánál, hanem a játéknap fénypontjaként a program végére tett, fél kilenc tájban elkezdődő, Pat Cash elleni meccse második labdamenetét követően, tehát a legelején. Aztán bevágott egy ászt, majd megbrékelte a másik wimbledoni bajnokot. Aztán újra jól szervált, és már 3:0-ra vezetett.
Ő tehát komolyan vette a mérkőzést, az ellenfelet, a versenyt, a közönséget, de nem mindenki tett így. Henry Leconte és Thomas Muster találkozója például jóval kevésbé sikerült komolyra, ám ennek oka volt: az osztrák a lábát és a derekát is fájlalta. Így a francia nagyon ügyelt arra, hogy ne verje meg túlságosan, sorra tette viszsza ellenfele ütőjére a labdákat, mintha csak egy baráti teniszpartin lettek volna. Olyan volt az iram – és olyan a hangulat is. Kevés játék, sok duma, de ez is tetszett a nézőknek.
McEnroe még jobban, pedig ő máshogy közelítette meg az eseményt. De ő már csak ilyen. Nem az a nevetgélős típus. Azért az csodálatos, hogy ennyi idősen is milyen formában van. Az 50. évében jár, de egy deka felesleg sincs rajta, és még a fineszes ütései is hajszálpontosak. Emellett látszott rajta, hogy ő bizony nyerni akar. Azért amikor 6:3-ra meglett neki az első szett, megengedett magának még egy kis műsort, ám ez csak szalonordibálás volt a főbíróval. Ezt már senki sem tudta komolyan venni – a büntetés is elmaradt.A már-már idilli képpel egyetlen baj volt csupán, hogy ha máskor nem is, a játékszünetekben azért körbenézett az ember, és látta: kevesen jöttek el. Alig több mint fél ház volt ugyanis az első napon a Papp László Budapest Sportarénában. Egyértelmű, hogy a résztvevők többet érdemeltek volna. Most előjöhetnénk azzal a közhellyel, hogy McEnroe-t vagy Björn Borgot nem mindennap látja játszani az ember, azonban ez ezúttal nem igaz, mert csütörtöktől vasárnapig megtekinthetők a fővárosban. Csak hát jobb lett volna őket a fénykorukban látni, még ha a teniszlegendák fizikailag nincsenek is messze régi önmaguktól.
Azért leltározzunk is a végén: McEnroe ordibálása közönségsikert aratott, a vereséget szó nélkül tűrte, viszont a bíróval nem fogott kezet. Nem hazudtolta meg önmagát.
