Most jön majd a legnehezebb meccs

fejlesztési igazgatóval. Természetesen most nem fejlesztenek, hanem rehabilitálnak annak érdekében, hogy szombaton – a szándékok szerint – részesei lehessenek Albánia legyőzésének. Később, az edzés végeztével magától értetődően a Puskásstadionba kihozott összes mikrofon egy pont felé mozdul, amikor Huszti Szabolcs a pályáról az öltözőbe indul, ám ő nem áll meg, és csak ennyit mond: „Kezelésem van, bocsánat!”

És megy a kezelésre.

Nem akármilyenre: manuálterápia vár a középpályásra, ennek a pontos jelentése nyilván kiemelt szócikk egy orvosi lexikonban, mi most elégedjünk meg azzal, hogy dr. Pánics Gergely csapatorvos szerint ezt nagyon kedvelik a fiúk, ám ennél is fontosabb, hogy a szakmai stáb reménykedhet.

„Gyorsan javul Szabolcs sérülése – nyugtat meg mindenkit a doktor. – A túlerőltetés miatt alakultak ki gondok a térd környékén az izomzattal, de bizakodóak vagyunk, több az esélye annak, hogy játszhat, mint annak, hogy nem.”

Szerencsére ugyanez igaz Vadócz Krisztiánra és Bodor Boldizsárra is, tehát Erwin Koeman szövetségi kapitány a jelek szerint mindenkire számíthat – persze az eltiltott Gera Zoltán kivételével –, amikor majd összeállítja a kezdőcsapatot. Erre egyébként legkorábban szombat reggel kerülhet sor, a játékosok is akkor tudják meg, ki hol lesz a kezdést jelző sípszó pillanatában: a pályán, a kispadon, esetleg a lelátón. Az edzésből egyébként nem sok következtethető ki. A labdatartásos gyakorlatnál teljesen kevert csapatok küzdenek egymással, később pedig nincs is egymás közötti játék, amely alapján most értekezhetnénk a várható csapatról, amely majd kifut a gyepre, hogy megszerezze az első magyar győzelmet az éppen aktuális világbajnoki selejtezőn. Igaz, amikor a támadók külön gyakorolnak, Torghelle Sándor és Rudolf Gergely mindig párban indul el a kapu felé a beadásokra, ez alapján akár okkal vélhetnénk, a kapitány áttér a kétékes szerkezetre, de kár ebbe beleélnünk magunkat, és éppen Rudolf Gergely az, aki erre figyelmeztet: „Ezt a gyakorlatot eddig is mindig így végeztük – mondja a debreceni csatár. – Persze örülnék, ha a kezdők között lennék szombaton, de a lényeg az, hogy nyerjük meg a meccset. Az egyik albán középpályást, Lorik Canát egyébként ismerem, játszottam ellene Franciaországban, remek futballista, de természetesen nem verhetetlen.”

Jól mondja: tényleg az a lényeg, hogy nyerjük meg a mecscset. Maga Erwin Koeman is ezt hangsúlyozza, magyarországi pályafutása alatt most mondta ki először határozottan, hogy kötelező a győzelem.

„A hitelünket tennénk kockára, ha most azt mondanánk, hogy elégedettek lennénk az egy ponttal is – szögezi le a magyar kapitány. – Ha azt akarjuk, hogy legyen még miről beszélnünk a selejtezőkről szólva, akkor nem is gondolhatunk másra, mint a három pontra, pedig nehezebb lesz a dolgunk, mint a dánok és a svédek ellen volt. A válogatott szereplése a világon mindenütt nemzeti ügy, remélem, most Magyarországon is az, sokan jönnek ki a meccsre, támogatnak bennünket a szurkolók és újságírók egyaránt. A dánok és a svédek elleni mérkőzéseken tettünk lépéseket előre, ami fontos, és ezt tapasztalataim szerint a futballvilág is észrevette – de itt elsősorban pontokra megy a játék, és muszáj versenyben maradnunk a továbbjutásért vívott harcban.”

Kicsit még értekezünk arról, hogy mit is ért támogatás alatt, de egyben nincs vita, és ez az utolsó mondata.

Egy ország lenne boldog, ha a lendületben lévő, önbizalomtól duzzadó albánokat lógó orral küldenénk haza.

Maradjunk is ennyiben.