„Tudom, a sorsolás ismeretében majd mindenki úgy vélekedett, hazai pályán Albánia ellen kötelező a három pont megszerzése, azonban előre mondom: ez a párharc semmivel sem lesz könnyebb, mint volt a dánokkal szembeni kilencven perc. A vendégek nyíltan hangoztatják, hogy döntetlennél rosszabb eredményt el sem tudnak képzelni, ami jelzi, az önbizalmukkal semmi probléma. A magabiztosság, a határozottság nemcsak a külvilágnak szóló póz, ők valóban hisznek abban, hogy folytathatják jó világbajnoki szereplésüket. Nem hiszem, hogy antifutballt bemutatva, szívósan védekezve akarnának pontot szerezni, biztosan lesznek olyan kontráik, melyek kivédekezése nem lesz egyszerű feladat. Hogy milyen a mentalitásuk, arra egy adalék az SK Tiranánál töltött időszakomból: egy-két „nagy arc” kivételével senkit sem kellett noszogatni az edzéseken, a tréningek csúcspontja azonban kétségtelenül az egymás közötti mérkőzés volt. Temesvári Miklóssal nemegyszer gondoltunk arra, hogy elhagyjuk ezeket a játékokat, ugyanis a küzdelem szinte vérre ment, a presztízs mindennél fontosabb volt. Az albán labdarúgók fizikailag jól felkészültek, a technikai tudásuk is megfelelő, azonban heves vérmérsékletükből adódóan hajlamosak taktikai fegyelmezetlenségekre. Egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a találkozót emberhátrányban fejezik be... Az biztos, amíg látnak esélyt a jó eredmény elérésére, nem adják fel a küzdelmet, és nagyon kemény párharcokra késztetik az ellenfelet. A hazai pálya mellettünk szól, de a remélt győzelemhez százszázalékos teljesítményre lesz szükség.”
