Vissza a gyökerekhez

Jórészt üzleti megfontolásból jött létre, s a következő idénytől üzleti okokból kap új nevet és formát a második számú európai sorozat, mai nevén az UEFA-kupa. Arról persze szó sincs, hogy az ötletgazda svájci Ernst Thommen, az olasz Ottorino Barrasi és a legendás angol Stanley Rous a 2009–2010-es szezontól a Bajnokok Ligája „kistestvéreként” Európai Liga néven, tizenkét négycsapatos csoportban zajló versengést álmodta volna meg az ötvenes évek közepén. Ám tény: az európai metropolisok vásáraihoz igazított mérkőzések ideája a maga korában éppúgy a kereskedelemben rejlő lehetőségekre épült, mint az UEFA szeptemberben elfogadott új koncepciója. Nem véletlen, hogy az 1955. április 18-án alapított Vásárvárosok Kupája (VVK) első évadja – amelyben egyébként hármas csoportokban kezdődtek a küzdelmek – a tíz érintett város (Barcelona, Bázel, Birmingham, Frankfurt, Koppenhága, Lausanne, Lipcse, London, Milánó, Zágráb) vásáraihoz igazodva csak három év alatt fejeződött be. S ki tudja, mi lett volna, ha Bécs és Köln nem lép vissza még az első játéknap előtt...

Jó másfél évtizeddel a kezdetek után azonban a sorozat már csak nevében utalt a kereskedelmi vonatkozásokra; az időközben 64 csapattal rajtoló mezőnyben nem is lett volna könnyű összeegyeztetni a piacnapokat, ha egyáltalán az utolsó idényekben rajthoz álló Florianában (Málta), Akranesben (Izland), netán Rumelange-ban (Luxemburg) rendeztek akkoriban az említett nagyvárosokéhoz hasonló vásárokat. A résztvevők ráadásul örömmel vették, hogy az európai szövetség végre hivatalosan is nevét adta a kupához; az 1971–1972-es szezontól így lett VVK-ból UEFA-kupa.

Üzleti jelentőség helyett tehát ekkor inkább a presztízs dominált: a sorozat a hazájukban a bajnoki címről és a kupagyőzelemről is lemaradó „nagyágyúk” számára gyógyírt, az örök másodikok vagy vesztesek számára kitörési lehetőséget jelentett. Jelentőségét mutatja, hogy miközben a KEK teljesen elsorvadt, s 1999-ben megszűnt, az UEFA-kupa a hatalmas pénzösszegeket megmozgató és óriási népszerűségnek örvendő BL árnyékában is fennmaradt. Sőt a 2004–2005ös idényben elkezdett egyre jobban hasonlítani a BL-hez: a selejtezők és az első forduló után a továbbjutókat ismét csoportokba sorolták, igaz, az európai testület semmiből sem tudott hasonló hasznot húzni, mint az elitliga esetében.

Az utolsó UEFA-kupa-idény csoportkörének sorsolásakor David Taylor, az UEFA főtitkára a mezőny méltatása mellett éppen az ezzel kapcsolatos változtatásokat, vagyis a 2009-ben induló Európai Liga koncepciójának erényeit hangsúlyozta.

„Azt hiszem, a mostani sorozat a valaha volt legerősebb. Elég ránézni néhány csapatnévre, köztük nyolc korábbi UEFA-kupagyőztesére és nem kevesebb mint hat BEK- vagy Bajnokok Ligájaelsőére – fogalmazott a sportdiplomata, majd rátért az új struktúra értékelésére. – A következő idénytől UEFA Európai Liga néven futó sorozatnak új logója és önálló márkaneve lesz, valamint teljes csoportköre. A televíziós jogokat ezentúl központilag kezeljük, és lesz főszponzorunk, az első kieséses körtől pedig minden kereskedelmi jogot centralizálunk.”

A sorsolást elnézve persze úgy tűnik, az UEFA már ebben az idényben sem járt volna rosszul, ha egymaga értékesíti a kereskedelmi jogokat. Többek között a C-csoportban helyet kapó öt korábbi európai kupadöntős, a Sevilla, a Stuttgart, a Sampdoria, a Partizan és a Standard Liege összecsapásai, a három angol–német párharc (A: Manchester City–Schalke, E: Portsmouth–Wolfsburg, F: Aston Villa–Hamburg) és a H-csoport pikáns Nancy–Feyenoord párosítása önmagában is kellő „értékű”. (Utóbbiak 2006 novemberében a francia városban az UEFA-kupa csoportkörében találkoztak, és a holland szurkolók randalírozása miatt 40 percre félbe kellett szakítani a mérkőzést. A Feyenoordot egy évre kizárták a sorozatból.)

A nézők tehát – üzlet ide, üzlet oda – biztosan nem unatkoznak az október 23-án rajtoló küzdelmek során sem; az UEFA-kupa május 20-án az isztambuli Sükrü Saracoglu Stadionban búcsúzik a futballvilágtól.