Hatezer fejű

Egy átlagos Magyar Kupa-mérkőzéshez, amelyet a legjobb tizenhat közé jutásért játszanak, mifelénk hatszáz néző dukál. A csütörtöki Ferencváros–Haladás találkozóra elővételben megvettek hatezer jegyet.

Tudom, kint lesz Csabi is, aki akkora FTC-drukker, hogy az esküvőjét is a stadionban tartotta, csak azt bánja, hogy stóla gyanánt nem Fradi-sálat kötöttek a kezére, ráadásul a zöld öltönyt sem merte „bevállalni”. Igazi szurkolóként együtt él és együtt hal csapatával. Ha továbbjut a Ferencváros, szerinte a hét végén az ESMTK mellett az Internek is hetet gurítana csapata, ha viszont kiesik (ami nyilván nem fordulhat elő, de ha mégis…), akkor oda az élvonalbeli feljutás, húzzanak el az angolok, és dögöljön meg az a narancssárga mez is. Persze csak két napig dögöljön, mert utána jöhet az ESMTK, aztán meg az Inter.

Több buszt szerveznek a szombathelyi srácok is. A szezon előtt jót fociztunk velük, egyikükön két bedobás között nyolc tetoválást sikerült összeszámolni, de a póló és a gatya néhányat biztosan eltakart. A téma nyilván foci közben is a foci volt, de nem a miénk, hanem a Halié. A Halié, a számukra isteni Halié, amelytől akkor biztos bentmaradást vártak, ma meg már talán az őszi dobogót. Na és népünnepélyt a Fradi ellen, hiszen nekik Pesten, pláne az Üllői úton kötelező nagy számban felvonulniuk, különben megszólná őket minden ultra Tuzsértól Vasszécsenyig.

Csabi és a tetkós srác csütörtök este hat órakor a stadion két végében állva a világ legboldogabb emberei közé tartozik. Mert amikor a kijáróban felbukkannak a játékosok, felrobban a tábor, és begyullad az első görögtűz, nincs lyukas fog, elfelejtett gázszámla vagy hisztis anyós – csak a futball számít.

A futball, amelyet ott abban a néhány pillanatban, percben, talán órában nagyon lehet majd szeretni.

A Ferencváros és a Haladás Magyar Kupa-mérkőzésén, amelyet a legjobb tizenhat közé jutásért játszanak, hatezer ember jó előre eldöntötte, hogy ott akar lenni a helyszínen.

Ez sok országban nem nagy ügy.

Nálunk több mint csoda.