Sírt?Sírt?
A szívem. Oly szívbemarkoló ez a történet. Aranyhintóval mehetnénk haza, ha nincs ez a földönkívüli lény…
Ezek a csalódottság szavai?
Dehogy, ezek a tények. Az amerikai szintjére nincsenek szavak, balszerencse, hogy ütközik a mi számainkkal.
Megnyugtatásképpen: gyakorlatilag nem is lehet olyan számot találni, ahol ne indulna el…
Igaza van.
Három ezüst. Tegye a szívére a kezét: többet várt?
Az ember mindig győzni akar, különösen akkor, ha ilyen tanítvánnyal dolgozhat együtt. De nincs hiányérzetem!
Biztos?
Holtbiztos. Nézze, átéltem már olimpiai aranyérmet Egerszegi Krisztina vagy Kovács Ágnes mellett, tudom, milyen csodálatos érzés. De higgye el, Lacika sikereinek is megvan a gyönyöre, a medáliánál a hőstett számomra fontosabb, márpedig ő nagyon nagy hős a szememben. Az emlékek között, a szívemben mindig ott lesznek ezek a könnyfakasztó pillanatok. Kitörölhetetlenül.
De a küzdelmet nem adják fel, igaz?
Ebben biztos vagyok. Addig harcolunk, amíg egyszer az életben csak legyőzzük ezt az amerikai csodaúszót.
Mi lehet a titka?
Ha én ezt tudnám… Az állóképessége elképesztő. Sohasem fárad el, ha nem látom, el sem hiszem.
Laci?
Kiúszta magát. A futam után alig kapott levegőt, nyugodtan mondhatom, végkimerülésig úszott.
A taktika a lelátóról is egyértelműnek tűnt: menni, ameddig bír.
Pontosan. Kamikaze, ez volt az egyetlen esélyünk. Mindent egy lapra tettünk fel. Azt tudtuk, a háton a futam előtt nem sokkal úszó Lochte-t ezzel elfárasztjuk. Így is lett, a jóisten valamit visszaadott azzal, hogy egy századdal, de Lacika előtte csapott a célba. A mellen azonban Phelps ellépett, nem lehetett utolérni. Nagyon büszke vagyok Lacira, minden edzőkollégának ilyen tanítványt kívánok!
Egy ideig nem láthatja.
Remélem is! Januárig csak akkor tegye be a lábát az uszodába, ha nincs az otthonában meleg víz. Ráfér a pihenés. Tudja mit, hülyeség, azért látni akarom! El is hívom majd pecázni.
Irigylésre méltó az összhang.
Áldom a sorsot, hogy vele dolgozhatom.
