A küszöbre figyelni!

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2008.08.12. 03:40
Címkék

Az MTK Fenerbahce elleni bukása miatt (ismét) magyar résztvevő nélkül rendezik meg a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörét, amelynek továbbjutói már a harminckét csapatos főtáblára kerülnek. Az elitbe jutás előtti utolsó próbát sokszor csak nyűgnek (más megfogalmazásban: felesleges rizikónak) tekintő igazi „nagyok” számára a küszöb átlépése elvileg nem jelenthet gondot, a Twente ellen pályára lépő Arsenal, a Standard Liégehez látogató Liverpool vagy a Wisla Kraków-val mérkőző Barcelona kiesése alighanem az év legkínosabb futballkudarca lenne.

Bár az említett megállapítás a Fenerbahcéra nem igaz, a második körben a magyar bajnokot búcsúztató török gárda is esélyesként várja a maga párharcát; Luis Aragonés együttesétől ezúttal a Partizan Beograd retteghet. Ha pedig a kétmeccses forduló (a visszavágókat augusztus 26-án és 27én rendezik) legnagyobb presztízsű összecsapásait kell megneveznünk, Nyugaton a Schalke–Atlético Madrid, Keleten a Szpartak Moszkva–Dinamo Kijev párost emelnénk ki. S a BL-selejtezőkör nevezetességeit sorolva nem mehetünk el szó nélkül a Juventus fellépése mellett sem: a torinóiak a 2006-os bundabotrány és az azt követő büntetések után szerdán lépnek pályára először nemzetközi kupameccsen (az ellenfél a szlovák Artmedia). Az olasz szurkolókat azonban eddig valamiért nem hozta lázba az ünnepi találkozó, a huszonötezresről huszonnyolcezresre bővített Stadio Olimpicóba hétfőig csupán hétezer jegyet adtak el.

Igaz, a Juventus rajongóinak még két napjuk van megváltani belépőiket – nem úgy, mint a Slavia Prahát vendégül látó Fiorentina híveinek: a firenzei találkozót a másik tizenöt mérkőzéssel ellentétben nem szerdán, hanem kedden rendezik meg. A Stadio Artemio Franchiban tétmeccsen is bemutatkozhat lilában a 2002– 2003-as idény pármai sikerkettőse, a nyáron ismét összeálló Adrian Mutu, Alberto Gilardino csatárpáros.

„Három érvet tudok felhozni amellett, hogy nekünk kell bejutni a főtáblára – fejtegette Sébastien Frey, a Fiorentina kapusa. – Negyvenezer szurkolónk félelmetes elszántságát, Mutu és Gilardino veszélyes játékát és az együttes kiváló formáját.”

A magunk részéről hozzátennénk még egy negyedik érvet a szerény francia listájához: a sztárcsapatok csábítása ellenére a firenzei klubhoz ragaszkodó Frey személyét.

Legfrissebb hírek

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
1 perce

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
2 perce

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
27 perce

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
29 perce

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
33 perce

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

A kilencvenéves Kopeczky Lajost színész–újságíró rangadóval ünnepelték

Minden más foci
1 órája

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik