Éremesélyes versenyző esett ki a magyar kötöttfogás pekingi olimpiai csapatából. A Sportkórház főigazgató-főorvosa, dr. Berkes István (korábban hosszú éveken át a birkózóválogatott orvosa) ma hivatalos levélben tudatta a szövetséggel, hogy az 55 kg magyar olimpiai szereplője, Módos Péter az egészségi állapota miatt nemcsak nem birkózhat Pekingbe, hanem a kiutaztatása sem javasolt.

Fotó: Meggyesi Bálint
Módos Péter nem lesz ott Pekingben

Fotó: Meggyesi Bálint
Módos Péter nem lesz ott Pekingben
„A versenyző bal vállízületében – két héttel ezelőtt – gennyes gyulladás keletkezett. Felvételre került a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központjának Általános Traumatológiai Osztályára. Korszerű diagnosztikai vizsgálatok után, korrekt diagnózis alapján a lehetséges optimális kezelést megkapta. Ennek eredményeképpen néhány nap alatt láztalanná vált, általános tünetei megszűntek. Rehabilitációja jelenleg az OSEI (Sportkórház – A szerk.) Rehabilitációs Fekvőbeteg Részlegén történik, itt szintén megkapja a szükséges és lehetséges kezeléseket. Jelenleg azonban még jelentős mozgáskorlátozottság, fájdalom mutatkozik a bal vállában, ennek javulása további hosszabb időtartamot vesz igénybe. Mindezek alapján nem lehetséges, illetőleg nem javasolt az olimpia versenyeire történő elutazása sem” – szól Berkes doktor levele.
A kétszeres junior Európa-bajnok birkózó – hogy tisztázzuk a hibásan a köztudatba került adatot: – kettős igazolással bír, tehát nemcsak a Szigetvári Birkózó SE, hanem a BVSC-Dega-Tát versenyzője is.
MINDEN, AMIT AZ OLIMPIÁRÓL TUDNI ÉRDEMES!
Miután az ifjú tehetséget vírusfertőzés érte, és bizonytalanná vált az olimpiai szereplése, a magyar és a nemzetközi szövetség közösen vállalta annak a költségét, hogy legalább jelen lehessen az olimpián. A mai orvosi vélemény azonban azt sem támogatja.
Információink szerint előfordulhat, hogy az olimpia előtt hepatitis védőoltásra reagált eképp a sportoló szervezete, ezt azonban egyelőre nem erősítették meg az orvosok.
Módosnak augusztus 12-én kellett volna szőnyegre lépnie Pekingben.
Legfrissebb hírek

Szilvássy Erik: Most nem bírtam el ezt a terhet
Birkózás
2024.10.29. 22:13

Módos Péter: Az olimpiai érem a szerencsén is múlik
Párizs 2024
2024.08.19. 17:16

Rosszulesik ez a nap, nagyon fáj a lelkemnek – Módos Péter
Birkózás
2024.04.05. 19:04

Birkózó-vb: nehéz időszak előtt a kötöttfogású csapat
Egyéb egyéni
2023.09.27. 10:40
Ezek is érdekelhetik



