Peking 2008: a NOB elnöke nem támogatta az internet cenzúrázását

MTI MTIMTI MTI
2008.08.02. 11:49
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke sohasem adta áldását arra, hogy a kínai hatóságok cenzúrázzák az internetet az olimpia idején – jelentette ki szombaton pekingi sajtótájékoztatóján Kevan Gosper, a NOB végrehajtó bizottságának tagja.
Az ausztrál sportdiplomata, aki egyben a NOB sajtóbizottságának elnöke is, elmondta: személyes biztosítékot kapott Rogge-tól arra vonatkozóan, hogy nincsen semmilyen megállapodás a NOB és a kínai szervezők között az ellentmondásosnak ítélt portálok semlegesítéséről. Gosper egyben megismételte a testület álláspontját, amely szerint a médiának teljes hozzáférést kell biztosítani az internethez, hogy megfelelően tudósíthasson a játékokról. Elmondta továbbá, hogy munkacsoportot hoztak létre a NOB és a kínai szervezőbizottság illetékeseiből, hogy áttekintsék a megnyitandó portálok listáját. Gosper reményét fejezte ki, hogy sikerül megegyezésre jutni, ugyanakkor hozzátette: valószínűleg mindig is lesznek viták arról, miként lehet egyeztetni egy ország jogi követelményeit a nemzetközi elvárásokkal. A héten Pekingbe érkező külföldi újságírók kellemetlen meglepetésként tapasztalták, hogy – ellentétben a NOB-nak korábban tett ígéretekkel – bizonyos, a kínai hatóságok által "érzékenynek" minősített internetes oldalak hozzáférhetetlenek még a legnagyobb sajtóközpontból is. Pekingi szervek előbb azt közölték, hogy nem másítják meg döntésüket, pénteken azonban részlegesen feloldották a cenzúrát. Így például elérhető lett az Amnesty International, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) és a BBC kínai nyelvű adása is, ugyanakkor továbbra sem láthatják a külföldi sajtó munkatársai a kínai ellenzéki, emberi jogi vagy Tibet-párti portálokat.
Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
7 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
8 órája

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18