Varga Zoltán a Lokié lett

2008.06.17. 00:28
Címkék

Egy új játékos már biztosan ott lesz a DVSC-TEVA szerdai, első edzésén: a Magyar Kupa-győztes, bajnoki ezüstérmes klub ugyanis megállapodott az előző szezonban a REAC együttesében szereplő Varga Zoltánnal. A 25 esztendős támadó középpályás a Ferencváros színeiben mutatkozott be az élvonalban, majd később játszott Győrben, Kaposváron és Pécsett is. A korábban örök lázadóként és az edzők rémeként emlegetett labdarúgónak lejárt a megállapodása Rákospalotán, és a Lokihoz négyéves szerződést írt alá. Érdekesség, hogy egy évvel ezelőtt szinte senkinek sem kellett a futballista, most pedig – tán nem túlzás – élete legnagyobb lehetőségéhez jutott Debrecenben. „Több ajánlatom is akadt, ám nem gondolkodtam sokat, melyiket válasszam – mondta Varga Zoltán. – Rosszul kezdődött az elmúlt idényem: sérült voltam, műtöttek, a tavasz viszont remekül sikerült. Hálás vagyok a REAC vezetőinek, amiért számítottak rám, de örültem a debreceni megkeresésnek is, hiszen bajnokesélyes csapatban bizonyíthatok.”

Legfrissebb hírek

Klose csapata egymillió euróért vinné Tóth Rajmundot – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 perce

Női kosárlabda: Dubei Debóra visszavonul a válogatottól

Kosárlabda
40 perce

Férfi kéziválogatott: csalódást keltő a szerbek elleni csatavesztés, de maradt némi remény

Kézilabda
41 perce

NS-képeslap: a sport- és a közösségi események találkozási pontja

Egyéb egyéni
1 órája

NS-elemzés: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2 órája

NBA: Wembanyama fantasztikusan játszott, bajnokveréssel indított a Spurs

Amerikai sportok
2 órája

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
3 órája
Ezek is érdekelhetik