Még konyakos kávét is ihatnak a játékosok

2008.06.17. 00:28
Címkék

„Luxusbörtön – a nehéz napokon. Egyébként barátságos hotel – egy baráti társaságnak – igyekszik meggyőzni minket Jorge, az egyik spanyol rádió munkatársa arról, ezúttal miért léphet túl önmaga korlátain a neustifti Milderer Hofban tanyát verő spanyol válogatott. – A Raúl körüli hercehurca az Európa-bajnokság előtt megosztotta a társaságot, ki Raúl pártját fogta, ki a szövetségi kapitányét, de akadt olyan játékos is, aki kívül helyezte magát a hisztérián. Ausztriában semmi jele a széthúzásnak. Biztosra veszem, hogy a két győzelem normalizálta a játékosok egymás közti, illetve a futballisták és Luis Aragonés kapcsolatát. Kivételes állapot, ami kivételes sikert szülhet.”

Persze akad a spanyolok kapcsán egyéb szokatlan jelenség is: az otthon megszokott laza, az időt a közép-európai normáknál lényegesen szabadabban kezelő életvitellel – legfeljebb – három és fél hétig szakítaniuk kell Fernando Torreséknek. Tébolynak mindamellett nyoma sincs, a délutáni szieszta szentsége nem sérül, a megfelelő időben legurított egy-két carajillo (konyakos kávé) sem von maga után nyilvános égetést, sőt a szabadnapok estéin a szerencsésebb szurkolók a neustifti éttermek vagy a kávézók valamelyikében össze is futhatnak a pórázról leoldott labdarúgókkal.

Ha ugyanakkor a spanyol kategóriák szerinti „munkanapról” van szó (melyik nem az egy Európa-bajnokságon…?), a félistenek láthatatlanok lesznek: Don Luis, a főfoglár az edzés és a sajtótájékoztató idejét leszámítva a Milderer Hof falain belül akarja tudni a csapat tagjait.

A luxusbörtönben.

Legfrissebb hírek

Kovácsréti Márk: Amikor elhagyta a lábam a labda, éreztem, hogy ebből gól lesz

Labdarúgó NB I
1 perce

Ifj. Foltán László: Tisztán látszik, halad előre a magyar kenu!

Kajak-kenu
11 perce

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
24 perce

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
42 perce

Bejött a számítása, bronzérmet szerzett a Kassa-Miskolc Ultramaratonon

Csupasport
46 perce

„Ha nem rúgnak ki, akkor bizony itt fejezem be” – Lautaro Martínez élvezi az életet az Internél

Olasz labdarúgás
48 perce

Rekord, Cristiano Ronaldo hatodik világbajnoksága jön – íme, a portugálok kerete!

Foci vb 2026
58 perce

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik