Hideg fejjel

H. L.H. L.
2008.06.15. 00:49
Címkék

A legolvasottabb bosnyák napilap, a Dnevni avaz „Hideg fejjel és hősi szívvel” című írásában lelkesen biztatja a hazaiakat a magyarok elleni győzelemre. Kiemeli a játékosok véleményét, hogy ha ugyanazzal a hozzáállással játszanak szombaton, mint Gyöngyösön, továbbjutnak. A meccsbelépők iránt óriási volt az érdeklődés Szarajevóban, ahol szombaton a csarnokban telt ház lesz. A bosnyák szövetségnél szerdáig háromezer belépőt foglaltak le az ország egész területéről érkező szurkolók. Pénteken bocsátották áruba a többi jegyet, darabját mindössze 10 konvertibilis márkáért (1260 forint). A magyar drukkerek 150 belépőt kaptak. A Dnevni avaz szerint Muhamed Toromanovic, a válogatott 24 éves beállósa, aki a Bosna Szarajevóból a dán Koldingba tart, derűlátó volt a csata előtti napon. Szerinte az első mérkőzésen csapata okosan játszott, nem tudták lekontrázni. A gyenge magyarok főként a védekezésre koncentráltak, bíztak Puljezevics védéseiben. De szerinte jobbak lesznek a visszavágón.

Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
13 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
27 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
28 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
33 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
42 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
43 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
45 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája