Honvéd: lépéstévesztés

A Honvéd a 10. forduló után öt pontos előnnyel vezette a tabellát, ma csak nyolcadik, a tavaszi tabellán csak a Tatabányát előzi meg egyetlen ponttal, 2008-ban tíz mérkőzésen öt gólt és hat pontot kapart össze.

Bajnokesélyestől vérszegény produkció – mástól is az lenne. A jelek szerint az előző mondat módosításra szorul: a mai Bp. Honvéd nem bajnokesélyes, és ezt a Bozsik-stadionban is megerősítik, sőt akkor sem volt az, amikor jelentősnek tetsző előnnyel állt az élen. Csakhogy az ötpontos előny, az első hely, a nagyszerű rajt elhitette a kispestiekkel (játékossal, vezetővel, szurkolóval) és talán a közvéleménnyel is, hogy itt az új meghatározó gárda.

A honvédosok önkritikusak: azt mondják, tévedtek. Igaz, a tavaszi tabellán elfoglalt utolsó előtti hely is hasonlóan irreális, mint volt az első, az igazság nagyjából félúton lehet – vagyis ott, ahol most áll a Kispest.

A talaj már remek, az együttes még nem

A Honvéd tavaszának elemzésekor érdemes a tavalyi szezont is figyelembe venni. Akkor éppen ellentétes utat járt be az együttes: az őszt a kieső helyek közelében zárta, ám ragyogó tavaszt produkált. Ekkor már Supka Attila volt a vezetőedző, de a kívülálló a fordulatot George F. Hemingway nevéhez kötötte. A Szabó Györgyként született, vagyonát az Egyesült Államokban ingatlanfejlesztéssel megalapozó, itthon édesipari termékek forgalmazásával az üzleti életben sikeresnek számító üzletember lett a klub tulajdonosa, és színre lépése látványos eredményeket hozott. A Honvéd egy évvel ezelőtt a tavaszi eredményeket figyelembe véve a második legjobb csapat volt, ráadásul elhódította a Magyar Kupát. Megújult a Bozsik-stadion, a bokatörés-veszélyes pálya helyére valódi gyepszőnyeg került, megszépült a tribün, kifestették az öltözőket, a lépcsőket, kulturáltan néznek ki a mellékhelyiségek, szóval a létesítmény korábbi önmagához képest látványos változáson ment keresztül, a külsőségek alapján itt már valóban szórakozás lehet egy meccsnézés.

Amikor a Honvéd 2007 nyarának végén gól nélküli döntetlent jászott az UEFA-kupában a Hamburggal, és a Megyeri úti összecsapáson nem tűnt roszszabbnak német vetélytársánál, valóban úgy festett, a csapat végérvényesen belépett a meghatározónak számító magyar klubok sorába. Még akkor is, ha a hamburgi visszavágó, a 0–4 azért jelezte: az európai középmezőny még messze van.

Ma már látható, hogy egyelőre a magyar élmezőny is.

Utólag úgy tűnik, a 10. forduló után került lejtőre a csapat, az utolsó öt őszi meccs már nem sikerült fényesen. Miután Bárányos Zsolték idegenben megverték az MTK-t (2–1) a csapat elvesztette a fonalat: a Kaposvár győzött a Bozsik-stadionban (0–1), szintén hazai környezetben nem sikerült legyűrni a Győrt (2–2), és bár a Vasast megverték a Fáy ucában (2–0), otthon csak gól nélküli iksz jött öszsze a Nyíregyháza ellen, majd zárásként az akkor már kiesőként elkönyvelt Tatabánya fricskázta meg a piros-feketéket (3–4). Ez öt meccsen öt pont, az addig megszerzett előny elillant, és a zuhanást a téli szünetben sem sikerült megállítani.

A klub környékén többen név nélkül mondták el véleményüket arról, mik lehetnek a kudarc okai.

Nincs meg az egység: klikkesedés az öltözőben

Először is: noha George F. Hemingway rendbe tette a pénzügyeket, a csapat költségvetése elmarad a Debrecenétől vagy az Újpestétől. A jelek szerint a téli igazolások sem jöttek be, mert Veledar Esad, Yusuf Adewunmi vagy George Gebro enyhén szólva nem tudott pluszt hozni, Zsolnai Róbert még magyar szinten is lassúnak számít, ráadásul megsérült, az újak közül csak a két védő, Filó Tamás és Takács Ákos épült be a csapatba, de ők sem igazán meggyőzőek, nem vezéregyéniségek. A hírek szerint utóbbi labdarúgó nem tudta elfogadtatni magát a többiekkel, de talán ennél is érdekesebb, hogy a két színes bőrű futballista érkezésével külön kolónia alakult az öltözőben. Hiszen ott volt már Abass, Abraham, Benjamin, Genito, így nem is volt szükség az újaknak arra, hogy integrálódjanak a magyar játékosok közé, ez pedig a csapategység rovására mehet.

A legnagyobb gondot kétségkívül a helyzetkihasználás okozza. A kispestek szinte valamenynyi tavaszi meccsüket megnyerhették volna, a lehetőségeket kidolgozták, de szinte lebénultak az ellenfél tizenhatosán belül. Ősszel Abraham nyolc, Hercegfalvi Zoltán hét, Bárányos Zsolt öt gólt szerzett – ez a trió az őszi húsz után nullát termelt. Más pedig nem pótolta őket, így elkerülhetetlenül távolodni kezdett a dobogó. A kapusposzt sem tökéletesen megoldott: Tóth Iván a magyar mezőnyben közepes képességűnek számít, Pascal Borel pedig hiába védett korábban a Werder Bremenben, nem bizonyította, hogy érdemes volt őt szerződtetni. Hallani arról, hogy Supka Attila vezetőedzőt nem fogadják el feltétel nélkül a futballisták, a hírek szerint egy esetleges kupasiker sem mentené meg automatikusan a tréner állását (végre némi pozitívum: a Honvéd ismét finalista, és megint a DVSC az ellenfele); kérdés, van-e ennek jelentősége, hiszen aki éppen nem játszik, sohasem rajong a szakvezetőért. Ugyanakkor az is kérdés, a sikertelenség okozta feszült helyzetet miképpen kezeli az edző.

A szurkolók hangja, avagy nehéz a rendcsinálás

A kudarc okait vizsgálva nem lehet elmenni a tulajdonos kontra szurkolók vita mellett. A korábban a honvédosokkal összetűzésbe kerülő, ráadásul ferencvárosi kötődésű Vincze Gábor megszerzésének enyhén szólva nem örültek a fanatikusok, de az is szokatlan volt, hogy – a magyar szokásokkal ellentétben – George F. Hemingway valóban távol tartotta a stadiontól azokat, akik szerinte nem megfelelően viselkedtek.

Persze a magyar futballban nagy kérdés, hogy a csendes és reménybeli többség érdekében szembe lehet-e szállni a hangos kisebbséggel, s adott esetben ez bizony a szakmai munkát is befolyásolja. Hogy aktuálisak legyünk: nem messze a Honvéd pályától, egy kerülettel odébb mindez hosszú évek óta nem sikerül.