A két legrosszabb gyenge mérkőzése

Megvolt a varázsa annak, ahogy – a már múlt ködébe vesző Sopront elfeledve – az NB I két leggyengébb csapata az abszolúte tét nélküli bajnoki meccsre készülődött. A Siófok ugyebár biztos bennmaradóként, az élvonalbeli licencet nem kérő Tatabánya (amely nélkülözte a néhány napra az Egyesült Államokba utazó vezetőedzőjét, Octavio Zambranót) pedig tuti búcsúzóként várta a találkozót. Ami azt illeti, a játékosokon kívül sokakat nem hozott lázba ez a csata: szinte minden nézőnek egy teljes széksor jutott...

A kezdésre összeverődtek hozzávetőleg fél ezren, képzeletbeli kalapunkat mindenekelőtt a vendégszurkolók előtt emelnénk meg. Noha nem töltötték meg a számukra biztosított lelátórészt, ha már elutaztak, mind az öten úgy biztatták a kék-fehéreket, hogy az még a legendás Liverpool-tábor elismerését is kiváltotta volna. Lelkesedésből a másik oldalon sem volt hiány, a kicsinyke kemény mag tagjai egy, az északi partról is látható transzparens elkészítésével tölthették el szombat délutánjukat, hogy este hétkor a kivonuló kedvenceket a „De jó lenne, ha végre nyernétek!” felirattal üdvözöljék. Megjegyzendő, hogy az üzenetnek volt alapja, hiszen a Siófok legutóbb a Diósgyőr ellen gyűjtötte be a három pontot, és a krónikás könyvet kellett fellapozni ahhoz, hogy kiderüljön, ez a 17. fordulóban történt.

Az azóta mindössze két ponttal gazdagodó kék-sárgák ettől függetlenül mosolygósra vették a figurát a kezdés előtt – élükön Aldo Dolcettivel. Az egészségi állapotát firtató kérdésre az olasz szakember tökéletes magyarsággal vágta rá, hogy „Köszönöm, jól vagyok.” S mintha úgy érezte volna, hogy nem hittünk neki, nyomban hozzáfűzte: „Tényleg jól vagyok.” Hogy viccelődni már a mi nyelvünkön is tud, azt a következő mondata jelezte: „Ja és ideges sem vagyok, mivel nem én játszom…” Úgy tudjuk, a trénernek állása miatt sem kell aggódnia: szerződése a 2008–2009-es szezonra is a Somogy megyei együtteshez köti, és hiába a rossz szereplés, a bizalom töretlen iránta.

A következő bajnokságban való részvételhez szükséges engedély is a klubvezetők zsebében lapul már. Ennek ellenére szó sincs arról, hogy elégedetten hátradőlnének Balaton-parti hintaágyukban, a hírek szerint már azon dolgoznak, hogyan lehetne „kipofozni” az arénát. Két lépésen már túl vannak: előbb valamelyest szűkebbre szabták a pályát (eleget téve ezzel a szövetség óhajának), majd a régi idők fociját idéző „kocka kapufát” cserélték le henger alakúra – abban bízva, hogy a korábbival ellentétben arról nem kifelé pattan a labda…

A további munkálatokhoz pénz is kellene, nem csoda, hogy Siófokon úgy várják a támogatókat, mint hajdanán a német turistákat. Nem állítjuk, hogy ezt a meccset látva sorban állnak majd a befektetőjelöltek a siófoki klubház ajtajánál, ám különösebb kritika nem érheti a vendéglátók teljesítményét, már csak azért sem, mert a győzelmet régóta nem kell magyarázni. A Tatabányáról viszont nemhogy sok, kevés jót sem tudunk elmondani. Nagyon rosszat viszont igen: ezzel a vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy kiesett az NB I-ből. Nem mintha ez osztana vagy szorozna.