Egymásért küzdhetnek

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2008.04.17. 00:30
Címkék
Furcsa feladat előtt állnak a női párbajtőrözők. Mivel az olimpián számukra nem lesznek csapatversenyek, kárpótlásképpen a sportág történetében először külön csapat-vb-t rendeznek nekik és a Pekingből szintén száműzött férfi tőrözőknek.

A március végén záruló olimpiai selejtezősorozat után a női párbajtőrözők éppen csak szusszantak egyet, aztán szerdán elrepültek Pekingbe, ahol presztízsfeladat vár rájuk. Hormay Adrien, Mincza-Nébald Ildikó, Nagy Tímea és Szász Emese csapat-világbajnoki aranyesélyeit növelheti, hogy az utolsó pillanatig kétséges a riválisok összeállítása és indulása.

Más szempontból is különleges a pekingi viadal.

„Ebben a felállásban alighanem utoljára vívunk együtt vébén” –

mondta Nagy Tímea arra utalva, hogy a nagyon rutinos Nagy, Mincza-Nébald, Hormay trióból valaki biztosan leteszi a fegyvert az olimpia után – amelyre Mincza-Nébald és a legfiatalabb csapattag, Szász Emese kvalifikálta magát.

Legutóbb 2002-ben Lisszabonban nyert ez a válogatott, akkor Mincza-Nébald és Hormay mellett Tóth Hajnalka és az évek óta franciaként versenyző Király(-Picot) Hajnalka alkotta a csapatot.

Nem a búcsú lesz az egyetlen nehezítő tényező. Maga a részvétel is megterhelő, hiszen szerdán utaztak el a hölgyek, és szombaton már pástra lépnek – épp aznap, amikor az időátállás tünetei a leginkább sújtják őket. Az összeállítás alapján a magyarok aranyesélyesek, már csak azért is, mert egyáltalán nem biztos, hogy a vetélytársak az olimpiai felkészülésbe beillesztik a csapat-vb-t, emellett akadnak, akik az utolsó kvótaszerzési lehetőséget, a zónaversenyt választják, és az egyéni olimpiai szereplés érdekében feláldozzák a csapat-világbajnokságot.

„Én a csapataranyért utazom ki – mondta az egyéni kvótás Szász Emese. – Végre egymásért vívhatunk, és persze azzal is tisztában vagyok, hogy sok lehetőségem már nem lesz a többiekkel együtt versenyezni. Ki kell használni ezt a különleges alkalmat. Szombaton nagyon pocsék állapotban leszünk az átállás miatt, de nem hiszem, hogy a többiek sokkal korábban kiutaztak volna.”

Szász hozzátette, a játékokig hátralévő világversenyeken igyekszik megőrizni harmadik helyét a világranglistán, hogy augusztusban kedvező pozícióból kezdhesse élete első olimpiáját.

A női párbajtőrözők előtt egy nappal rendezik a férfi tőr csapat-világbajnokságot – nélkülünk.

A magyar válogatott egyik alapembere, Szabados Gábor a jövő hétvégén Lisszabonban lép pástra a fegyvernem olimpiai kvalifikációs zónaversenyén, ő és a magyar csapat sem indul Pekingben a vb-n.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi MK: győzelemmel távoztak a hevesiek Békésről

Kézilabda
7 perce

Rozman Sándor lett a magyar kispályás labdarúgó-válogatott szövetségi edzője.

Magyar válogatott
8 perce

Világszínvonalú cheer edzőképzés indul hazánkban

Egyéb egyéni
39 perce

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban

Olasz labdarúgás
42 perce

Atlétika: magyar második hely és Marton Zsófi nagy dobása Kaposváron

Utánpótlássport
43 perce

Battai Sugár: Meg kellett érnem arra, hogy befejező ember legyek

Egyéb egyéni
1 órája

NB II: Budapest Honvéd FC–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
1 órája

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik