Egyre mélyebben a bajnok
Mindenki késett... Még a helyi szombathelyiek jó része is csak a kezdés után szivárgott fel a lelátóra, míg a szolnoki szurkolói buszok csak a második negyed közepére értek a csarnokhoz. Innentől lett végre némi hangulata az addig csendes meccsnek, holott ekkor már verve volt az Olaj. Pedig jól kezdtek a vendégek, öt perc alatt öt hármast bedobva majdnem végig vezettek az első játékrészben.
A másodikban ellenben nem voltak méltó partnerek. Először is, szinte egyáltalán nem védekeztek, úgy rohantak át hátsó alakzatukon a hazaiak, ahogy csak akartak – ennél már csupán az volt rosszabb, amit támadásban láttunk a címvédőtől. A kezdeti sikereken felbuzdulva ugyanis szinte kizárólag a triplákat erőltették játékosai, a büntetőterületen belülről még rádobásuk is alig akadt, nemhogy pontjuk. Viszont időközben távoli dobóteljesítményük jelentősen visszaesett – ilyenkor kellene idegenben segítségül hívni a küzdőszellemet, a jelenlegi Szolnoknak azonban ez nem erőssége.
Azért a nagyszünet előtt nem sokkal feljegyzett 17 pontos hátrányukat sikerült valamelyest csökkenteniük Cziczás Lászlóéknak a fordulás után, miután kicsit rendezték védekezésüket. Tíz pontra többször is feljöttek, ám ennél közelebb soha, így izgalmakról nem beszélhettünk a pályán – legfeljebb a lelátón, ahol a két B-közép bőszen hergelte egymást. Mindeközben az ember azon gondolkozott, vajon megérdemli-e az idegenben újabb sima vereséget elkönyvelő Tisza-parti gárda, hogy majdnem százan feláldozzák értük szombatjukat, és a fél országot átutazzák...
Rögzítsük még a tényt, hogy két és fél hónapnyi kihagyást követően visszatért a Falcóba a bokasérüléséből meggyógyuló Andrija Csirics, aki szinte azonnal bedobott egy hármast, később viszont igazolta mesterét, aki nemrég azt nyilatkozta, a szerb bedobónak idő kell még ahhoz, hogy utolérje korábbi önmagát. Társai azonban könnyed győzelmükkel kikászálódtak az utóbbi időszak hullámvölgyéből, igaz, ehhez keresve sem találhattak volna jobb ellenfelet a mostani Szolnoki Olajnál.
