Vörös negyedik helye

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2008.03.31. 00:49
Címkék
Vörös Zsuzsanna formája alakul. A millfieldi viadalon kiegyensúlyozott versenyzéssel, erős futással megszerezte a negyedik helyet.

A mezőny kiegyensúlyozott, a verseny szoros volt, számos hölgy pályázott eséllyel az érmekre. Vörös Zsuzsanna természetesen ott volt a „sűrűben”. Három szám után a harmadik helyről várta a lovaglást, amely szombaton a férfidöntőben rengeteg verőhibát és ellenszegülést, a magyarok számára pedig kevés örömet hozott. A nagyon nehéz pálya és a hétvégén némileg kedvetlennek tűnő brit négylábúak a negyedik tusában a szokásosnál is több izgalmat ígértek. Főleg azért, mert a lövészet, a vívás és az úszás után az első hat helyezettet mindössze egy verőhibányi pontkülönbség választotta el.

A finálé másik magyar részvevője, Gyenesei Leila a megbízható lövészet után küszködött a vívóteremben, a rutinos vetélytársakkal szemben nem sok találatot ért el. Legerősebb számában, az úszásban ezúttal is remekelt, ennek köszönhetően már a középmezőnyből indult neki a lovaspályának. Vörös éremesélyét megtartva ért célba, a lovasrutinnak még híján lévő Gyenesei megszenvedett a klasszisoknak is fejtörést okozó pályán.

A lovaglás után a közvetlen élmezőny négy főre szűkült, az élen álló brit Heather Fell tíz másodperc előnnyel rugaszkodott neki a 300 méteres futásnak, míg a második egyiptomi Aja Medanit, a harmadik helyen álló francia Amelie Cazét és az őket üldöző Vöröst csak hat másodperc választotta el.

A futás magyar szempontból nem hozott változást, Vörös maradt a negyedik, miután ő megelőzte Cazét, a litván Donata Rimsaite viszont mindkettőjük elé kerülve bronzérmes lett Fell és Medani mögött. Gyenesei a 31. helyen ért célba.

„Vörös Zsuzsanna formája alakul, már nyoma sincs a vírusos fertőzés okozta kihagyásnak. Neki a futás volt a legnagyobb erőpróba, mert nem mindig kell nagyot mennie a győzelemért vagy az éremért. Most viszont szednie kellett a lábát, hiszen az üldözők erős iramot diktáltak. Gyenesei Leila még megközelítőleg sem lovagolt soha ilyen nehéz pályán, s noha a pontszáma kevés volt, küzdött, és célba ért. Körvonalazódik a vébékeret, de még vannak hátra válogatók, s utána lesz csak teljes a kép” – mondta Kulcsár Antal szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

„Mindig száz százalékot adtam, és élveztem a játékot” – interjú az ötvenéves Iványi Dalmával

Képes Sport
2 perce

Lipcsei Péter: Egy Fradi-gól most kincset érhet

Európa-liga
52 perce

Szerdai sportműsor: BL-nyolcaddöntő; Braga–Ferencváros az El-ben; FTC–Győri ETO a női kézi NB I-ben

Minden más foci
7 órája

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

A válogatott meghívót kapó Szűcs Kornél megtalálta a számításait a Vojvodinánál; Lipcsei Péternek a mostani a második látogatása Portugáliában az elmúlt 30 évben

E-újság
7 órája

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Szenegált megfosztották az Afrika-kupa-győzelemtől, Marokkó lett a bajnok – hivatalos

Minden más foci
8 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz legyőzte az élen álló Fenerbahcét

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik