Három diadal kell

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.03.23. 00:01
Címkék
Csaknem egy hónap után nyert újra bajnokit a PSV, és a Groningen 3–0-s legyőzésével háromdiadalnyira került az újabb bajnoki címhez.

NEC (idegenben), Heracles (ott hon), Twente (otthon), Vitesse (idegenben). Ezen négy csapat ellen kell megszereznie a PSVnek a három győzelmet, ami matematikailag is biztossá teszi sorozatban negyedik bajnoki címét. (A vetélytársak eredményeinek függvényében kevesebb siker is elég lehet.) A 30. fordulóban ugyanis az eindhoveniek – szokás szerint visszafogott játékkal – 3–0-ra megverték a Groningent, és biztos, hogy az utolsó négy játéknapra legalább négypontos előnnyel fordulhatnak.

Bár azon talán senki sem csodálkozott Hollandiában, hogy a Groningen nem tudta megállítani a Philips Stadionban a PSV-t, elvégre az eddigi 28 fellépéséből még egyen sem nyert ott. Hat döntetlen mellett 22 vereséget könyvelhetett el korábban, most pedig összeszedte a 23.-at is.

Az első fél órában kiegyenlített volt a küzdelem, azt követően egy zseniális sarkazás (Otman Bakkal) és egy jól csel (Danny Koevermans) után vezetett a PSV, majd a második félidő elején Bakkal pontot tett az ütközetre. A PSV február 24., illetve három meccs (Utrecht 1–3, Roda 1–1, Ajax 0–0) után tudott ismét meccset nyerni az Eredivisie-ben.

Dzsudzsák Balázs ezúttal a megszokottnál szürkébben játszott, a gólokból nem vállalt részt (Bakkal mellett Jan Kromkamp és Timmy Simons adott gólpasszt), viszont feltűnően sokat csúszkált. Meg aztán ez a PSV – a 3–0 dacára – továbbra sem azt a látványos támadófutballt játssza, amelyben egy offenzív felfogású futballista igazán otthon érzi magát.

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
51 perce

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
54 perce

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
1 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
1 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik