Értékes bronz Stockholmból

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2008.03.10. 22:48
Címkék
A Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián összeállítású párbajtőrcsapat a stockholmi Vk-viadalon szerzett bronzéremmel feljött a pekingi kiemelés alapjául szolgáló világranglista második helyére. Mincza-Nébald Ildikó nem került dobogóközelbe, az utolsó kvalifikációs versenyen döntőbe kell jutnia a kvótához.

Az Athénban olimpiai ezüstér mes, tavaly Európa-bajnoki címet szerző férfi párbajtőrcsapat biztos olimpiai indulóként is igyekszik. Nem lankad, hiszen a közvetlen olimpiai felkészülés most kezdődik, ráadásul a hátralévő versenyek már az olimpiai kiemelés jegyében zajlanak. Ennek megfelelően a stockholmi csapat Világkupa-verseny nyolcaddöntőjében Boczkóék átléptek a norvégokon, majd a négy közé jutásért jóval keményebb ellenféllel, Ukrajnával találkoztak. Nem maradt el a biztos győzelem, a döntőbe jutásért viszont hiába vívtak nagy csatát Oroszországgal. A bronzmérkőzésen Dél-Koreát múlták felül, és értékes harmadik helyezésükkel a harmadikról feljöttek a második helyre a világranglistán, s ha ennél a pozíciónál nem adják alább, az olimpia negyeddöntőjében könnyebb ellenféllel vívhatnak majd.

„Izgalmas volt az oroszok elleni elődöntő, hol ők, hol mi vezettünk egy tussal, aztán elhúztak – mondta Kulcsár Krisztián az orosz–lengyel döntőt figyelve. – Utolsó emberünk, Boczkó Gábor három találat hátrányban kötött be a szombaton egyéni győztes Pavel Kolobkov ellen. Sikerült feljönnie egy tusra, de utána Kolobkov elkezdte szórni a találatokat, és 42:37-re kikaptunk. Ennek ellenére jó formában vagyunk, és a sérülések is elkerülnek minket. Az olimpián nem lehet más célunk, mint javítani az athéni második helyünkön. Az a jövő zenéje, hogy egyéniben ki lesz a három résztvevő. Sok versenyen indulunk még, s majd Kulcsár Győző szövetségi kapitány dönt.”

Szentpéterváron MinczaNébald Ildikónak nem sikerült beverekednie magát a legjobbak közé, a kínai Cseng Li akadályozta meg ebben. A héten a görögországi Florinában rendezik meg a női párbajtőrözők utolsó kvalifikációs Vk-versenyét, ahol Mincza-Nébaldnak fináléba kellene jutnia a pekingi kvóta megkaparintása érdekében. Szentpéterváron vívtak a férfi tőrcsapatok is, a magyarok a nyolcaddöntőben a jóval esélyesebb oroszokkal találkoztak, és tíz találattal kikaptak.

Legfrissebb hírek

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelte a harmadik sort

F1
20 perce

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
28 perce

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
1 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
1 órája

Kézilabda: veretlenül középdöntős az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
1 órája

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
1 órája

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik