Roham a kvótáért

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2008.02.28. 23:43
Címkék
Március végén befejeződött a vívók selejtezősorozata, a hét végén újabb magyar kvóták születhetnek, csapatban például a női tőrözők kvalifikálhatják magukat.

A Knapek Edina, Mohamed Aida, Újlaky Virginie, Varga Gabriella alkotta női tőrcsapat tavalyi Európa-bajnoki győzelmével és vb-negyedik helyével igen kedvező pozícióból várja a következő két csapat Vk-viadalt. Szinte csak el kell indulniuk, és már meg is van a kvóta.

– Ha Gdanskban vagy Szentpéterváron bejutunk a négybe, vagy mindkét versenyen nyerünk egy-egy mérkőzést, már ott leszünk Pekingben. Azaz kis túlzással most már az olimpiai kiemelésre kell koncentrálnunk. Jó lenne a világranglistán a legjobb kettő közé bejutni, mert akkor viszonylag könnyű ellenfél ellen kezdhetnénk a pekingi negyeddöntőben – mondja Knapek Edina.

Ez úgy hangzik, mintha már az olimpiai célt is meghatározták volna.

Éremmel szeretnénk hazajönni, és… a legfényesebbre vágyunk. Ezért kell jó pozícióból kezdenünk Pekingben.

A hétvégi úti cél jóval közelebb van. Mit gondol, már Gdanskban begyűjthető a kvóta?

Ez lesz az idén az első csapat Vk-viadalunk, eddig csak egyéniben indultunk, és bár nem teljesítettünk rosszul, a csapatverseny teljesen más. Kellene a gdanski jó szereplés, amely lendületet adhatna nekünk. Vasárnap végzünk Gdanskban, másnap pedig repülünk Szentpétervárra, ahol már szerdán pástra kell lépnünk.

Milyen formában érzi magát?

Kemény volt a téli felkészülés, talán ezért nem is jöttek eddig az eredmények, tavaly ilyenkor már volt egy első és egy második helyem. Persze nem nagy baj, ha az idén később leszek csúcsformában.

Igaz, hogy három egyéni indulóból kettőnek már biztos a helye?

Mohamed Aidának és nekem nem kell küzdenem az indulásért. Azért viszont igen, hogy az egyéni ranglistán minél előrébb lépjünk, hiszen így kedvezőbb sorsolásunk lehet az olimpián.

Vállalja, hogy néhány szóban jellemzi csapattársait?

Mohamed Aida igazi klasszis, bármire képes, biztos pont. Varga Gabi betegség után kezdett neki az idénynek, mégis remek formában vív. Újlaky Virginie élete első olimpiájára készül, Gabival kell harcolnia az egyéni rajthelyért, nincs könnyű helyzetben, de úgy érzem, megoldja a feladatot.

Legfrissebb hírek

Tizenegy gólos meccsen nyert Kecskemét, alapos verést kapott Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 perce

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
10 perce

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
54 perce

Először nyert a svéd bajnokságban Nagy Martin csapata

Kézilabda
1 órája

Megvan a következő két női és férfi röplabda-vb helyszíne

Röplabda
1 órája

Férfi kézi MK: győzelemmel távoztak a hevesiek Békésről

Kézilabda
1 órája

Rozman Sándor lett a magyar kispályás labdarúgó-válogatott szövetségi edzője

Magyar válogatott
1 órája

Világszínvonalú cheer edzőképzés indul hazánkban

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik