Kammerer a zászlóvivő

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2008.02.23. 19:46
Címkék
A Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének döntése értelmében a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Kammerer Zoltán viszi a csapatzászlót Pekingben. A tatai kihelyezett elnökségi ülésen a legnagyobb érdeklődésre számot tartó kérdés az volt, hol késik az olimpiai felkészülésre államilag ígért 430 millió forint.

A nyüzsgő tatai edzőtáborban ült össze péntek délelőtt tíz órakor a MOB elnöksége. A testület első napirendi pontként a doppingkérdéssel foglalkozott. Az elnökségi tagok kézhez kaptak egy hozzávetőleges kimutatást arról, hogy jelenleg nincsen mód az olimpiai keret nagy részének ellenőrzésére, mert sportolóink külföldön tartózkodnak, vagy versenyzőink holléti jelentése hiányos – ha egyáltalán küldtek ilyet. Pedig a Pekingben induló magyaroktól a felkészülés során akár hatszor is vehetnek mintát (a négy államilag megrendelt teszt mellett a szakszövetség és a MOB is kezdeményezhet egy-egy mintavételt).

Az elnökség azt tervezi, hogy akit a doppingellenőrök nem találnak a megadott helyen, annak 48 órán belül legyen kötelessége mintát szolgáltatni, különben szigorú büntetés vár a mulasztóra. „Bár ne legyünk naivak, két nap alatt vesét lehet cserélni” – jegyezte meg ironikusan Schmitt Pál MOB-elnök. Tény, két nap alatt jó néhány szer elillan a szervezetből.

Szó esett a pénzhiányról is, ráadásul olyan összeg hiányzik, ami járna! Tavaly a központi költségvetésből 430 millió forintot ígértek olimpiai részvételi támogatásként, csak éppen a MOB számlájára még nem érkezett egy árva garas sem. Pedig a szállás és az utazás költségeit már most fizetni kell, s emiatt a MOB-nak kölcsönt kellett felvennie. „A Magyar

Olimpiai Bizottság már a tervezésnél pontosan tudta, hogy ez az összeg csak a támogatási rendelet február végén esedékes megszületése után, azaz márciusban vagy áprilisban érkezik meg hozzá” – reagált az MTI érdeklődésére Elbert Gábor sportszakállamtitkár.

Szó esett a létesítményfejlesztésről is, jó hír, hogy a tatai edzőtáborban klímaberendezéseket szerelnek fel. A Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) 25 sportági szakszövetséghez küldte el az étkezésre vonatkozó kérdőívet, a beérkezett válaszokból kiindulva az étrenden is változtatnak az edzőtáborban. Miután az elnökség végzett a napirendi pontokkal, az ülés végére a protokolláris döntések maradtak. A zászlóvivő a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kammerer Zoltán lesz. Az olimpiai esküt Athén skeetlövőbajnoka, Igaly Diána és egy vízilabdázó – akinek személyét Kemény Dénes szövetségi kapitány a jövő héten jelöli ki – mondja. A 2000-es olimpia előtt Kósz Zoltán, az athéni játékokat megelőzően pedig Benedek Tibor mondta férfi sportolóink esküjét – személyük jó óment jelentett, mert pólósaink egy-egy olimpiai aranyat nyertek.

Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
3 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
5 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
5 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
5 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
6 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
6 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik