Átutazó vendég itthon? – kérdeztük Gujdár Sándortól, akit hol lánya gödi építkezésén, hol egy focitoborzón, hol angolórán, hol pedig az APEH-nél ügyintézés közben érünk utol, azaz nem unatkozik.Átutazó vendég itthon? – kérdeztük Gujdár Sándortól, akit hol lánya gödi építkezésén, hol egy focitoborzón, hol angolórán, hol pedig az APEH-nél ügyintézés közben érünk utol, azaz nem unatkozik.
Szó sincs róla, már egy éve itthon vagyok.
Akkor miért az angolórák? Nem hiszem, hogy a Frédi és Bénit szeretné eredetiben nézni.
A feleségem és a lánya már kint él, illetve dolgozik Angliában. Nincs kizárva, hogy előbbutóbb én is csatlakozom hozzájuk, de így is, úgy is hasznos, ha értem a nyelvet. Még idehaza is a profi edzőknél ez igenis fontos szakmai feltétel, nálunk is rengeteg külföldi játékos szerepel már.
És jól halad az ötvenhetedik éves diák?
Hát… Hiába állítják az ellenkezőjét, nekem a görög könynyebb volt.
Pedig már akkor is harminc fölött volt, amikor Szalonikibe szerződött. Hogyan jutott ennyi év után újra a görögök eszébe?
Az Arisz Szalonikinél úgy tartanak számon, mint minden idők legjobb ottani kapusát, ez a vélemény fogadott kint. De a szerződtetésemhez kellett Martti Kuusela, akivel a Honvédnál dolgoztunk együtt, meg a pályaedzője, aki annak idején csapattársam volt.
Miért lett vége a közös munkának?
Görögországban sem éppen nyugdíjas állás a futballedzőé – sőt! Miután egyéves munkánk után elindulhattunk az UEFAkupában, majd ott szembekerültünk az AS Romával, bennünket is utolért a végzet. Hazai pályán hiába ikszeltünk az olasz sztárklubbal, kint kaptunk egy ötöst, s ezután felállították a szakmai stábot. Így is életem ajándékának tartom, hogy kapusedzőként visszatérhettem volt klubomhoz.
Ha már minden idők legjobbjainál tartunk. Elkezdek egy listát: Sándor Károly, Kocsis Lajos, Baróti Lajos, Gujdár Sándor… Ismerős?
Igen, hallottam arról, hogy Szegeden összeállítottak egy futballista-örökranglistát.
A Délmagyarország szavazásán ez volt a helyezettek sorrendje minden idők legjobb, Szegedről induló játékosainak rangsorában.
Óriási megtiszteltetés ilyen társaságba kerülni. Külön ajándék a sorstól, hogy a dobogósok mindegyikét személyesen ismertem. Sándor Csikar annak idején személyesen igyekezett az MTK-ba csábítani, Baróti Lajos bácsi keze alatt dolgozhattam a válogatottban, Kocsis Lajos pedig mellettem készülődött a szegedi öltözőben.
Milyen régen nincs már közöttünk...
És szívszorítóan hosszú a már eltávozott játékostársaim névsora.
Közöttük ott van Pusztai László. Erről jut eszembe, hogy valójában ön sem Szegedről indult.
Nem bizony. Szentesről, Pusztai Lacival együtt. Aztán a válogatottban találkoztunk újra, egy szobában laktunk mint földik.
Amikor Szentesen Laciról nevezték el a stadiont, egy szurkoló emlékeztetett arra, hogy Bolíviában, az emlékezetes világbajnoki pótselejtező visszavágóján született egy magyar gól, amely előtt csak szentesi illetőségű játékosok érintették a labdát. Én hoszszan indítottam Lacit, aki levette a labdát, elfutott vele, és bevágta a kapuba.
Bocsásson meg, hogy újabb fájó emlékeket idézek fel, de úgy érzem, hogy életének más kulcsszereplői is vannak, akik már eltávoztak. Például az első felesége…
Igen, ő is fiatalon halt meg. Csak néhány éve nősültem újra. Annak idején egyedül maradtam két kislányunkkal… De felneveltem őket. Egyikük közgazdász, másikuk ingatlanszakértő.
Tudja, ha az ember rákeres a neten a nevére, nem ön az, aki az első találatokban szerepel… Hanem Gujdár Sándor vezérezredes. Ilyen magas rendfokozatot kapott a Honvédban?
Szó sincs róla, a mi időnkben már nem volt szokás az ilyesmi. Ezek a cikkek a két éve elhunyt édesapámról szólnak. Ő is csak utólag, nyugdíjasként kapta a megtisztelő előléptetést, ahogy a díszpolgári címet és az ötvenhatos kitüntetést is. Mert a forradalom után leszerelték, meghurcolták. Azelőtt őrnagy volt, ötvenhatban Szentes város parancsnoka. Az ő érdeme, hogy Szentesen egyetlen halottja sem volt a forradalomnak sem az egyik, sem a másik oldalon. Apám nem volt hajlandó szembeszállni a felkelőkkel, de nem engedte azt sem, hogy meglincseljék a helyi kommunista vezetőket.
Ezért aztán megbüntették?
Bizony. Jobbára azok, akiknek megmentette az életét. A visszarendeződés után új erőre kaptak. Felrótták, hogy apám engedte, hogy ledöntsék a Sztálinszobrot, leverjék a vörös csillagokat.
Volt Szentesen is Sztálin-szobor? És tényleg megengedte, hogy lebontsák?
Nem engedte meg… Ő adott rá parancsot, hogy egy tankkal vontassák el a helyéről.
Mit látott mindebből gyerekként?
Ötvenhatból nem sokra emlékszem, ötéves voltam, de arra igen, hogy a kezdeti jólét után kitettek bennünket a lakásunkból, egy szerény kis nádfedeles házba költöztünk át, apám nem kapott állást, nehezen éltünk. Ezért olyan nagy siker számomra, egyben a sors furcsa játéka, hogy ilyen előzmények után a Honvéd kapusa lehettem.
A görögök viszszahívták. A Honvédba is visszavágyik?
Bevallom, igen. A kispesti klubnak mindig külön helye van a szívemben. A Honvédnál is dolgozhattam edzőként éveken át, de többnyire a zűrös, bizonytalan időszakokban. Most úgy tűnik, nyugalom és biztonság van a csapatnál, el sem tudom képzelni, milyen lehet az… A focisulinkkal, az Olympiakosz futballakadémiával, ahol edzőként is viszek két csapatot, rövidesen talán együttműködünk majd a kispestiekkel. Most az Egressy Gábor Szakközépiskolában indítunk futballosztályt, amelynek tanárai a bentlakó kispesti akadémistákat is oktatják. A legjobbjaink átkerülhetnek oda.
Olympiakosz? Az athéni klub helyi fiókcsapata?
Nem. A névhasználati engedélyt tőlük kaptuk, a vezetőink között itt élő görög is van, de más kapcsolat még nincs közöttünk, előbb szeretnénk felmutatni valamit.
Olympiakosz, Honvéd. Mindkettőről Détári Lajos jut eszembe, bár azt hiszem, most egyikhez sincs köze…
Én sem tudok róla.
Apropó, Détári Lajos. Önök köztudomásúan jó barátok, kollégák is voltak többfelé. Mi a titka a kiegyensúlyozott kapcsolatnak Dömével, akit a magyar futball egyik legnehezebb embereként tartanak számon?
Nincs titok. Kollégaként csak a legjobbakat mondhatom róla, és a játékosai is mindenütt rajonganak érte. Ez mindent elmond edzői képességeiről.
Addig mondogattuk, hogy bár a futballunk gyatra, legalább a kapusaink remekek, hogy talán már ez sem igaz.
Látok némi visszaesést. Amíg külföldön fantasztikus adottságú és képességű kapusokat nevelnek, nálunk nem mindig a megfelelő szakemberek kezében vannak a tehetségek.
A válogatottról mi a véleménye? Hazai vagy külföldi kapitány? Fiatalítás vagy stabilitás?
A fiatalításnak nem vagyok a híve a nemzeti csapatnál, és ezzel nem Várhidi Pétert akarom bántani, aki talált néhány jó futballistát, és szimpatikus edző. Egyszerűen csak azt mondom, hogy én Baróti Lajos bácsinak és az ő eredményeinek hiszek. Kiválogatta a legjobbakat, meg tudta ítélni, hogy kik azok, és azután ezek a futballisták kaptak lehetőséget. Évente legfeljebb egy-két új játékosnak volt esélye bekerülni a csapatba, de kikerülni legalább ilyen nehéz volt… Amúgy pedig vannak jó példák arra, mondjuk a lengyeleké vagy az oroszoké, hogy ha gond van a csapattal, akkor egy nagynevű külföldi edző adhat új lendületet. De ők tényleg sztáredzők. Csak azért idehozni valakit, mert külföldi, nem érdemes. Akkor már legyen valamelyik kiváló magyar edző a kapitány.