Célközelben a kardcsapat

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2008.02.06. 23:57
Címkék

A hét végi Gerevich–Kovács–Kárpáti egyéni Grand Prix- és csapat Világkupa-versenyen az olimpiai kvalifikációs ranglista második helyén álló kardcsapat, azaz Nemcsik Zsolt, Decsi Tamás, Lontay Balázs és Szilágyi Áron nagyon közel kerülhet a kvótához. Ehhez a négy között kellene végezniük, de a vetélytársak botlása is szükséges hozzá – derült ki a verseny sajtótájékoztatóján. A világbajnok magyar négyes a negyeddöntőben az olaszokkal vagy a németekkel találkozhat.

„Nagy csata elé nézünk, különösen, ha az olaszokkal kerülünk össze” – vélte Lontay Balázs.

Nemcsik Zsolt emlékeztetett arra, hogy a tavalyi világbajnokság előtt néhányan már temették a kvótát. Világbajnokok lettek, és az idei két versenyen megszerzett öt egyéni érem és a múlt heti, athéni csapatezüst jelzi: tartós a jó forma.

„Büszke vagyok társaimra, akik beleerősödtek a felnőttmezőnybe. Mindig akad valaki közülünk, aki továbblendíti a szekeret” – mondta Nemcsik, aki sok hazai szurkoló előtt szeretne vívni, és csapatban győzni akar a Syma-csarnokban.

A verseny a csapatkvótákért zajlik, de az egyéni viadal is fontos, hiszen a világranglista (nem a kvalifikációs, hanem a „rendes”) dönt a pekingi kiemelésekről.

A versenyre eljön René Roch, a nemzetközi szövetség elnöke; a Gerevich–Kovács–Kárpáti Grand Prix reklámja lehet a 2011-es világbajnokság budapesti pályázatának.

Legfrissebb hírek

Tizenegy gólos meccsen nyert Kecskemét, alapos verést kapott Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 perce

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
10 perce

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
54 perce

Először nyert a svéd bajnokságban Nagy Martin csapata

Kézilabda
1 órája

Megvan a következő két női és férfi röplabda-vb helyszíne

Röplabda
1 órája

Férfi kézi MK: győzelemmel távoztak a hevesiek Békésről

Kézilabda
1 órája

Rozman Sándor lett a magyar kispályás labdarúgó-válogatott szövetségi edzője

Magyar válogatott
1 órája

Világszínvonalú cheer edzőképzés indul hazánkban

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik