A Fradi ára


Talán ugyanez lenne a helyzet: mert aligha a félreérthetően megfogalmazott pályázati anyagon, avagy a nyolcmilliárd forint helyett hétmilliárdos vásárlási szándékon van a hangsúly – hanem azon, hogy ha valamit nagyon nem akarok eladni valakinek, úgyis találok egy pontot, amelybe beleköthetek. De elvileg szó sem lehet ilyesmiről. Hiszen a vagyonkezelő miért ne akarná a segítőkész szigetországi kézre juttatni a Ferencvárost?
A másodjára szóhoz jutó, felesége tisztességét firtató szimpatikus rabló monológja közben futottam át az ingatlanszakértő nyilatkozatát, aki szerint most jöhetnek majd a magyar cégek, és ekkor picit meginogtam. Mert mi van akkor, ha ezek a magyar cégek (neveket dehogy írok, már gondolkodásért is perelnek mostanság) már régóta bejelentkeztek az ingatlanra, csak arra vártak, hogy a tender meghívásos legyen, és mivel valami hihetetlen mázli folytán most az egy szem külföldi is kiszállt, végre területhez lehet jutni – talán, hangsúlyozom, talán jóval a limitár alatt.
De hát nyilván kizárható, hogy színjáték lett volna az egész! Kevin McCabe aligha hagyta volna, hogy szimplán hülyének nézzék. Persze, merengtem el a magyarul csak néha beszélő rablófeleséget bámulva, Mr. McCabe egyáltalán nem hülye, még előnyt is kovácsolhat kisemmizéséből – perekkel fenyegetőzve, igazát bizonyítva fájdalomdíj gyanánt ő maga remélhet milliárdos hazai üzleteket.
Az Üllői úti ingatlant egyszer úgyis eladják, sokat szidott külföldiek helyett legfeljebb magyar tulajdonosa lesz, aki mondjuk 2010-re stabil NB I-es középcsapatot varázsol a Ferencvárosból. Hogy ehhez a következő két évben még bizonytalanságban kell tartani egy-két edzőt, kéttucatnyi játékost és néhány ezer szurkolót, az üzletemberfejjel gondolkodva nyilvánvalóan nem nagy ár. Fradi úgyis volt, Fradi van, és Fradi lesz. Aki pedig ennél mélyebb összefüggéseket akar, nézze a Mónika-show-t.
Legfrissebb hírek

Barátok közt
Archiv cikkek
2009.01.13. 00:13

Hol tartunk?
Archiv cikkek
2009.01.12. 00:47

Tisztújítás
Archiv cikkek
2009.01.11. 01:05

Kilencven deka
Archiv cikkek
2009.01.09. 23:42

Lóversenypálya helyett
Archiv cikkek
2009.01.09. 01:05

Királyok királya
Archiv cikkek
2009.01.07. 23:52

Beckham
Archiv cikkek
2009.01.07. 01:04

Gyerekjáték
Archiv cikkek
2009.01.06. 00:57
Ezek is érdekelhetik