Az utolsó esélyek egyike

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2008.01.16. 23:24
Címkék
A hét végi, budapesti West End női párbajtőr Grand Prixversennyel megkezdődik a vívók olimpiáig tartó nagy menetelése. A sportág egyetlen aktív magyar olimpiai bajnoka, Nagy Tímea rosszul áll a kvótaversenyben, így felbecsülhetetlen értékű lenne számára a jó hazai eredmény.

„Ha második lennék, már győztesnek érezném magam” – merengett a verseny sajtótájékoztatóján Nagy Tímea. Sydney és Athén egyéni bajnoka nagyon nem áll jól a gyilkos egyéni kvalifikációban. Ebben a fegyvernemben (amelyben most nem rendeznek csapatversenyt az olimpián) egy ország legfeljebb két versenyzőt indíthat, és a kvótás helyen álló Szász Emese, valamint a reménykedők között lévő Hormay Adrien és MinczaNébald Ildikó mögött csak a negyedik magyar a szám címvédője. A most kezdődő, „kilenc hétvége, kilenc verseny” elnevezésű vívókínzás során ez még változhat. Főleg ha Nagy Tímea jól rajtol idehaza.

„Rossz a helyzetem, így nagy a verseny tétje, akár a kvótám is múlhat rajta, de igyekszem nem tulajdonítani neki túl nagy jelentőséget. A felkészülésem is eszerint zajlott, ez a verseny nem szabad, hogy más legyen, mint a többi. Persze a lehető legjobbat akarom kihozni magamból, de ha ez nem mutatkozna meg jó helyezésben, akkor is nyugodtan tudok majd hazamenni, és folytatni az életemet” – mondta a kétszeres

olimpiai és egyéni világbajnoknő, aki kívülről nézve jól kezeli a számára szokatlanul kényelmetlen helyzetet. Persze a hatalmas küzdő Nagy Tímea nem azért az, aki, hogy ennyivel elintézze, mégha a szenvedélyt ezúttal csak egy rövid mondat jelezte is,

„Azért sokkal jobban érezném magam, ha sikeresen szerepelnék” – eresztett el egy kislányos mosolyt Nagy Tímea, akinek az utolsó utáni esélye, a szabadkártya is szóba került. Ez akkor aktiválódhat, ha a magyarok nem merítik ki a kéttagú létszámot, és a 24 olimpikon valamelyike sérülés, doppingvétség vagy egyéb ok miatt nem mehet Pekingbe. Abban az esetben Nagy Tímeának elévülhetetlen (vívó)érdemeire való tekintettel reális esélye lenne.

Egyelőre azonban még a kvalifikációval kapcsolatban sem tiszta minden idehaza. Mint a sajtótájékoztatón kiderült, nálunk kétféleképpen értelmezik a selejtező rendszerét, három hónappal a kvótavadászat vége előtt.

Legfrissebb hírek

Búvársport-bemutató lesz a víz világnapján Gödöllőn

Egyéb egyéni
8 perce

„A csapat pontosan tudta, mit kell tennie” – a Sporting edzője a Bodö/Glimt elleni BL-fordításról

Bajnokok Ligája
16 perce

NHL: Nyitika Hucserov parádézott a Kraken ellen

Amerikai sportok
21 perce

Erdély Csanád: Megpróbálunk felülni erre a hullámra és minél tovább siklani

Jégkorong
29 perce

A portugál-magyar edző szerint az első húsz perc meghatározó lesz a Braga–Ferencváros mérkőzésen

Európa-liga
33 perce

Női kosárlabda vb-selejtező: Juhász Dorka bekerült az isztambuli álomcsapatba

Kosárlabda
1 órája

Az Anfield varázsában is bízhatnak a liverpooliak a Galatasaray ellen

Bajnokok Ligája
1 órája

Álvaro Arbeloa és Andrij Lunyin is beszélt Thibaut Courtois sérüléséről

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik