Vlado Sola a nyáron befejezi

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2008.01.02. 23:26
Címkék

A kiváló horvát kapus, a Veszprém egykori klasszisa, Vlado Sola (39 éves) bejelentette, júniusban befejezi kézilabdás pályafutását. Sola jelenleg a horvát bajnok Croatia osiguranje Zagreb harmadik számú kapusa (a két válogatott, Vjenceslav Somic és Dragan Jerkovic megelőzi őt), emellett a YAXX nevű étterem tulajdonosa, valamint saját műsora van az egyik kereskedelmi rádióban.

„Szeretném a tavaszi idényben visszanyerni régi formámat, és szép emlékekkel búcsúzni az aktív kézilabdázástól – mondta az olimpiai (2004) és világbajnok (2003) kapus. – Sajnos nem lesz búcsúmérkőzésem, mert állítólag nincs szabad időpont. Más nagy sztár sem tudott még méltóképpen elköszönni, így jó lenne, ha Zlatko Saracevic, Patrik Cavar és még néhány hajdani kitűnőség összejönne, és lejátszanánk egy gálamérkőzést.”

Sola a horvát sajtóban bejelentette, 30 éves tapasztalatát (kilencévesen kezdett edzeni) minden bizonnyal hasznosítani fogja edzőként vagy szervezőként, mert ért a marketinghez és a PR-hoz is. Legszívesebben kapusedző lenne a válogatottnál, s mellette az utánpótlás kiválasztására figyelne.

„Nem akarom, hogy ezt bárki tolakodásnak vegye, de szeretnék a kézilabdában maradni – folytatta. – A családom mellett a válogatotthoz kötnek életem legszebb emlékei. Most is szorítok a csapatnak. A legszebb kézilabdát játsszuk a világon, és ha nem lesznek sérültjeink, Norvégiában esélyesei vagyunk az Európabajnokságnak. Az önbizalommal nem lesz gond, csak az erőnlét és a rövid kispad okozhat nehézséget a torna hajrájában.”

Legfrissebb hírek

Kutyaszorító – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2 perce

Pénteki sportműsor: a magyar férfi kézilabda- és a vízilabda-válogatott is Eb-meccset játszik

Minden más foci
29 perce

Alapemberek nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
29 perce

Szenvedős mérkőzésen jutott tovább a Barcelona a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Euroliga: nyert Milánóban, és feljött playint jelentő helyre a Crvena zvezda

Kosárlabda
1 órája

Bronzérmes a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros a műkorcsolya Eb-n!

Téli sportok
1 órája

Serie A: Rabiot kivégezte a Comót, a Milan tapad az Interre

Olasz labdarúgás
1 órája

Tíz emberrel, a ráadás első percében mentett pontot az Union Berlin

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik