Káprázatos lábmunka

Gólt érdemelt volna…

A balról érkező beadásra Mocsai Tamás úgy dőlt rá, ahogy azt a TF-en (és mielőtt sértődés esne: a pro licences tanfolyamon) tanítják, a hulló falevélként alászálló labdát kapásból, jobbal, ráadásul izomból „megküldte”, társai már emelték is kezüket – hogy a következő pillanatban csalódottan legyintsenek: Mikler Roland elképesztő bravúrral hárított. A dunaújvárosi kapus – és a megkülönböztető trikót viselő csapata – szemszögéből nézve így lett 0–1 helyett 1–0, no meg úgy, hogy az ellentámadásból Császár Gábor mesterien lőtte ki a hosszú sarkot. Ami azt illeti, ha futballról van szó, egy Császártól nem is vár mást az ember…

Mocsai Tamás íziben egyenlíthetett volna, ám a Bundesliga I-es Lemgo légiósa elpuskázta a ziccert; az egyik hátvédtől meg is kapta, hogy „mi van, Schweinsteiger?” Bezzeg az ellenfél nem hibázott: Császár sarkazása után Törő talált a kapuba (habár ezzel a névvel ez sem meglepő…), máris 2–0. „Baj van a német csatársorral?” – érdeklődött ekkor „jóindulatúan” valaki, de mire a kérdés végére jutott, megkapta a választ: nincs. A Lemgo átlövője ugyanis úgy szolgálta ki a Gummersbach – ezúttal előretolt – kapusát, ahogy a legjobb éttermekben szokás, és Fazekas Nándor három méterről nem hibázott. Igaz, furán nézett volna ki, ha éppen egy Fazekas hibázik…

A folytatásban úgy potyogtak a gólok, hogy kézilabdameccsen éreztük magunkat: a szépítést követően sorozatban három találatot szereztek a megkülönböztető felsőt nem viselő együttes játékosai, előbb Frey Tamás, majd Fazekas, végül Puljezevics Nenad volt eredményes. A korábban Veszprémben védő Fazekas duplázása után végre tapasztalhatta, milyen érzés, amikor külön őrzőt állítanak valakire, de ez nem gátolta meg abban, hogy csapata negyedik – és talán legszebb – góljából is kivegye a részét: a szemmel mármár követhetetlen Fazekas, Mocsai, Puljezevics kombinációt még a Camp Nouban is felállva tapsolták volna. Erre az élő bizonyíték: a Barcelona klasszisából, a mérkőzésen kapusként közreműködő Nagy Lászlóból felettébb nagy elismerést váltott ki a góllal végződő csiki-csuki, holott volt már rá módja, hogy ezt megszokja a Messi, Ronaldinho, Eto’o triótól…

Hanem aztán következett az újabb fordulat: Iváncsik Tamás 12 méterről jobbal bombázott a jobb alsóba, ami azért is érdemel említést, mert a keret alighanem leghosszabb lábú tagja, Nagy László nem ért oda a sarokba. Becsületére váljon, még ki sem halászta a labdát a hálóból, már feltette a kezét: „Bocsánat!” Ízig-vérig profi lévén azonnal tanult az esetből: amikor az újabb attaknál lövésre lendült Császár lába, már lépett is a hosszú felé – kár, hogy a labda a rövidben kötött ki… Négy négy, és még hátravolt három perc. Miközben a külső szemlélő azon tűnődött, vajon a magyar labdarúgó-válogatott tud-e annyira kézilabdázni, amilyen szinten a kézilabda-válogatott focizik, Mocsai sarokkal igyekezett a gólvonal mögé juttatni a labdát. Az még hagyján, hogy nem sikerült, de kénytelen volt lenyelni a „Tomi, te inkább a német rakkolósat csináld” beszólást, az utolsó előtti támadásnál – három méterről – lőtt kapufáját betudtuk ennek is. Az utolsó lövéssel viszont mindent jóvátett: a hatosról védhetetlenül helyezett a kapuba, kialakítva ezzel az 5–4-es végeredményt. A rivális még próbálkozott azzal, hogy 4–4 lett a vége, de nem.

Amúgy nem volt vége: a mindvégig színvonalas, hajtós, kiváló egyéni teljesítményeket hozó focimeccs után kezdődött a Skaliczki László által átmozgatónak beharangozott, végül kétórásra nyúló edzés…